Trump főbírójelöltje tagadja, hogy szexuálisan zaklatott volna bárkit

Brett Kavanaugh
Washington |

Donald Trump amerikai elnök főbírójelöltje, Brett Kavanaugh ismételten tagadta, hogy szexuálisan zaklatott volna bárkit is, miután vasárnap a nyilvánosság elé lépett az a nő, aki korábban egy demokrata szenátornak küldött bizalmas levélben vádolta meg a főbírójelöltet azzal, hogy még középiskolás korukban szexuálisan zaklatta őt.

Brett Kavanaugh szenátusi meghallgatása már a múlt héten befejeződött, és akkor még nem merült fel a szexuális zaklatás gyanúja. A hét közepén azonban kiszivárgott a levél néhány részlete, miután Dianne Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának demokrata párti tagja közölte, hogy a főbírójelöltről szóló információkat adott át a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

Ezt követően Kavanaugh 65 volt iskolatársnője együttesen állt ki a nyilvánosság elé a bíró védelmében és cáfolta, hogy a levélben foglaltak egyáltalán megtörténhettek. Republikánus szenátorok pedig azzal utasították el a vádat, hogy azt névtelenül fogalmazták meg.  

A levél írója, Christine Blasey Ford, egy 51 éves kaliforniai pszichológus vasárnap a The Washington Post című lapnak adott interjúban a nyilvánosság elé lépett, mondván, inkább maga akarja elmondani történetét, miután az beleegyezése nélkül nyilvánosságra került. 

A nő azt állítja, hogy Brett Kavanaugh több mint három évtizeddel ezelőtt részegen egy partin egy barátjával együtt egy szobába terelte őt, ahol elkezdte fogdosni, lefogta, megpróbálta lehúzni róla a ruháját, és befogta a száját, amikor kiabálni próbált. "Azt hittem, még véletlenül megöl" - mondta Christine Blasey Ford a lapnak adott interjúban. Mint hozzátette, akkor sikerült végül kimenekülnie a szobából, amikor Kavanaugh barátja, aki addig csak nézte a történteket, ráugrott az ágyra.     

A The Washington Postban megjelentek szerint Christine Blasey Ford először 2012-ben beszélt a történtekről, amikor férjével párterápián vett részt. Ford eljuttatta a lapnak a terapeuta jegyzeteinek egy részét, amelyek nem említik Kavanaugh-t és barátját név szerint, hanem egy elit fiúiskola diákjaiként írják el őket, akik később a washingtoni társadalmi elit magas rangú és tiszteletnek örvendő tagjai lettek.

Az 53 éves Kavanaugh már korábban is tagadta a vádat, és ezt a Fehér Házon keresztül vasárnap is megismételte.

"Kategorikusan és egyértelműen tagadom ezt az állítást. Nem tettem ilyet, sem a középiskolában, sem bármikor máskor" - hangsúlyozta Kavanaugh.

Dianne Feinstein vasárnap közzétett nyilatkozatában úgy vélte, Ford vádjai árnyékot vetnek Kavanaugh jellemére. Bejelentette, hogy nemmel szavaz Kavanaugh-ra és egyúttal a szenátusi szavazás elnapolását, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatának megindítását követelte. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője vasárnap szintén a voksolás elhalasztását javasolta. 

A szenátus igazságügyi bizottságának csütörtökön kellene szavaznia arról, támogatja-e Brett Kavanaugh kinevezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?