<p>Az Egyesült Államok és Japán fokozni fogja a nyomást Észak-Koreára - ebben állapodott Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök, akinek pártja elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választáson.</p>
Trump és Abe Sindzó fokozni akarja a nyomásgyakorlást Észak-Koreára
A japán miniszterelnöki hivatal közölte hétfőn, hogy Donald Trump telefonon gratulált Abe Sindzónak pártja választási győzelméhez. Egyetértettek abban, hogy növelni fogják a nyomásgyakorlást Észak-Koreára, amely nem akar lemondani atomprogramjáról, és - dacolva a nemzetközi közösséggel - rohamléptékben fejleszti atomfegyvereit és atomtöltetek hordozására képes rakétáit. Erről szó lesz az amerikai elnök november 5-i, első japán látogatásán is, amelyen Abe golfozni is fog Trumppal.
Abe Sindzó idén februárban, röviddel Trump beiktatása után járt az Egyesült Államokban, és az új amerikai elnök akkor kezdett - az amerikai sajtó megfogalmazása szerint - "golfdiplomáciába", vendégül látta tárgyalópartnerét a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lago üdülőkomplexumában és golfpályáján, ahová a két politikus az elnöki különgéppel utazott.
Az Abe Sindzó vezette Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere, az Új Komeito párt elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott választáson, becslések szerint a 465 fős alsóházban meg tudta tartani a kétharmados többségét, legalább 310 képviselői mandátumot szerzett. A szavazatok összesítését késlelteti a Lan tájfun, amely a választás napján, vasárnap csapott le a szigetországra, és miatta több mint nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát, repülőjáratok százait törölték, és a vasúti forgalmat is szüneteltették számos helyen a heves esőzésekkel és erőteljes széllökésekkel kísért vihar miatt.
A hatalmon lévő pártszövetség nagyarányú győzelmének híre, és ebből kifolyólag a további gazdasági és politikai stabilitásba vetett hit hatalmasat lendített hétfőn a tokiói tőzsde részvényindexén. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,9 százalékot nőtt a reggeli kereskedésben, és ezzel 21 éves csúcsra emelkedett. A Nikkei így a 15. egymást követő napon tudott emelkedni, és ilyen hosszú egybefüggő szakaszra az 1960-as évek eleje óta nem volt példa. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX mutató értéke 0,79 százalékot növekedett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.