Történelmi látogatáson Prágában a bajor miniszterelnök

Prága |

<p>Történelminek és jelképesnek minősíti Horst Seehofer, bajor miniszterelnök vasárnap délután kezdődött kétnapos hivatalos csehországi látogatását a prágai sajtó.</p>

A legnagyobb német tartomány, Bajorország kormányfője a II. világháború után ugyanis még sosem járt hivatalosan a Cseh Köztársaságban. Seehofer kíséretében van Bernd Posselt, az Európai Parlament képviselője, az egykori Csehszlovákiából a második világháború után a Beneš-dekrétumok alapján kitelepített szudétanémetek bajtársi szövetségének a szóvivője is. A bajor kormányfőt Petr Nečas cseh miniszterelnök hívta meg Prágába.

A szudétanémetek, akiknek a bajor kormány patrónusa, évtizedek óta közvetlen tárgyalásokat szorgalmaznak Prágával, hogy rendezhessék a kitelepítés óta nyitva maradt, többnyire vagyonjogi ügyeiket. Prága a tárgyalásokat elutasítja, s azt állítja, a cseh kormány partnere minden témában csak a német kormány lehet. Helyi megfigyelők szerint a Beneš-dekrétumok ügye csak másodrendű fontosságú napirendi téma lesz a prágai tárgyalások során.

Petr Brod, német publicista a cseh közszolgálati rádiónak nyilatkozva vasárnap azt mondta, hogy az utóbbi időben megváltozott a helyzet.

"Sem a bajor, sem a szudétanémet fél már nem fejt ki olyan erős nyomást annak érdekében, hogy létrejöjjenek a közvetlen tárgyalások a Beneš-dekrétumok esetleges hatályon kívül helyezéséről" - jelentette ki Brod. Úgy véli: a cseh oldalon is mozgás van, mert megindult a nyílt társadalmi vita a II. világháború utáni eseményekről, s a kitelepítések kérdését sem értékelik a csehek már olyan fekete-fehéren, mint korábban.

"Bajor oldalon ezt úgy értékelik, hogy fokozatosan jelentős mértékben módosul a cseh közvélemény álláspontja a kitelepítések ügyében" - vélekedett a német publicista.

Horst Seehofer vasárnap este munkavacsorán találkozik Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszterrel, majd hétfőn Petr Nečas cseh miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat. Azt követően Seehofer felkeresi Dominik Duka prágai érseket, s látogatást tesz a prágai zsidó múzeumban is.

Nečas cseh miniszterelnök néhány hónapja már megüzente: ha a bajor kormányfő csak a Beneš-dekrétumokról szeretne tárgyalni Prágában, akkor látogatásának nem nagyon lenne értelme. Prágai értesülések szerint a cseh-bajor megbeszélések középpontjában a gazdasági kérdések állnak majd. A szudétanémetek szóvivője a hétfői Nečas-Seehofer tárgyalásokon nem lesz jelen.

A bajor miniszterelnök a hivatalos látogatás befejezése után felkeresi a szudétanémet bajtársi szövetség prágai képviseletét is. "Ez már a magánprogram része, s magánidejében a bajor miniszterelnök Prágában is azt tesz, amit akar" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Nečas.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?