Törökország több katonai segítséget ígért Iraknak

Ankara |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">A katonai segítségnyújtás, ezen belül főleg a kiképzési támogatás növelését ígérte Iraknak az iszlám szélsőségesek elleni harcban Törökország, amely november óta már rész vesz az iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) felkészítésében.</span></p>

A két ország miniszterelnöke csütörtökön Ankarában megvitatta, miként növelhetnék együttműködésüket az iraki és szíriai területen terjeszkedő Iszlám Állam (IÁ) elleni harcban. Haider al-Abádi iraki miniszterelnök egyebek közt hírszerzési adatok megosztását és fegyvereket kért török kollégájától, Ahmet Davutoglutól, aki azonban kettejük közös sajtótájékoztatóján főleg a kiképzési támogatás növeléséről beszélt. Mint mondta, ezen a téren Ankara nyitott minden lehetőség megvitatására. 

Törökország jelezte, hogy a novemberben felkészíteni kezdett 150 pesmergán kívül segíthet kiképezni az iraki Nemzeti Gárda katonáit is. Az iraki miniszterelnök szerint lehetséges, hogy Törökország fegyvereket is szállít Iraknak. 

Davutoglu szerint a részleteket a két védelmi minisztérium tárgyalja meg. Haider al-Abádi személyében 2010 óta első ízben látogatott el iraki kormányfő Törökországba, amellyel évek óta feszült az arab ország viszonya. Irak eddig ellenezte, hogy az iraki kurdok Törökországon keresztül exportáljanak kőolajat, Abádi azonban most azt mondta, hogy a kormány is támogatja a kivitel növelését a kurdok által épített csővezetéken, mert ez az ország érdeke. 

Az ankarai megbeszéléseken Abádi hangoztatta, hogy az Iszlám Állam nemcsak Irak és Törökország biztonságát fenyegeti, hanem az egész térségét, de az erőket egyesítve, a régió országainak támogatásával legyőzhető a terrorszervezet. 

Az iraki miniszterelnök közölte: országa nem engedi meg, hogy területéről bármely terrorszervezet ártson Törökországnak. Ez utalás volt a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK), amelyet Ankara továbbra is terrorszervezetként tart számon, s amely a török vádak szerint iraki területekről intéz támadásokat a török állam ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?