Törökország megemelte több amerikai termék, például a személygépkocsik, a szeszes italok és a dohányáruk vámját, válaszul az amerikai szankciókra - közölte szerdán Twitter-üzenetében Fuat Oktay török alelnök.
Törökország megemelte több amerikai termék vámját, válaszul az amerikai szankciókra
A Recep Tayyip Erdogan török elnök által aláírt rendelet szerint a személygépkocsik vámja 120, a szeszes italoké 140, a dohányáruké pedig 60 százalékkal nő. A listán szerepelnek még műanyagipari termékek, kozmetikai cikkek, rizs, a papír és a szén is.
A hivatalos közlönyben megjelent rendelet azonnali hatállyal hatályba lép.
"Az amerikai kormány gazdaságunk ellen intézett támadása miatt, a kölcsönösség elvét követve, megemeltük néhány amerikai termékre kivetett importvámot" - írta Twitter-üzenetében Fuat Oktay török alelnök.
Donald Trump amerikai elnök a múlt pénteken az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Twitter-bejegyzésében leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos és az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére. A döntésre több mint egy héttel az után került sor, hogy Washington szankciókkal sújtotta a török kormány két miniszterét, mert Ankara nem hajlandó szabadon bocsátani a két éve fogvatartott Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.
Recep Tayyip Erdogan elnök az ország gazdasága elleni összehangolt akciónak nevezte az amerikai intézkedéseket és a török líra ellen intézet "pénzpiaci támadást". Kedden az elnök az amerikai elektronikai cikkek bojkottjára szólította fel a lakosságot. Korábban arany és devizatartalékaik lírára váltására is felkérte a török polgárokat a líra árfolyamának a védelmében.
Az elnök kedden kijelentette: "Sokkal jobb minőségű cikkeket fogunk gyártani annál, mint amit külföldről hozunk be és exportálni fogjuk azokat. Bojkottáljuk az amerikai elektronikai cikkeket. Nekik van iPhone, nekünk van Venus és Vestel" - mondta, a török Vestel Elektronik cégre és annak okostelefonjára utalva.
A török líra árfolyama hétfőn hét lírás dollárjegyzés felett történelmi mélypontot ért el a dollárral szemben, azóta azonban kissé felfelé korrigált. Szerdán reggel a dollárt 6,4 lírán jegyezték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.