Tőkés szerint ma is folytatódik Székelyföld elrománosítása

Bukarest |

<p>Kisebb léptékben és erővel, de ma is folytatódik az egykori román kommunista hatalom által képviselt nacionalista politika, amely Székelyföld elrománosítását tűzte ki célul - nyilatkozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy román lapnak.</p>

Az Academia Catavencu című hetilapnak adott interjúban Tőkés kifejtette, hogy a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna megyében Románia többi régiójához képest magasabb létszámú a katonai és a csendőrségi állomány, így - mint mondta - kis túlzással minden székely mellé egy hegyivadász vagy egy csendőr állítható.

Tőkés szerint az ortodox egyház is erőteljesen terjeszkedik a katolikus- és protestánstöbbségű Székelyföldön. Hozzátette, hogy az elmúlt húsz évben egész Erdélyben 2 ezer ortodox templom és 40 kolostor épült. Az EP alelnöke szerint "a román kormány intézményein keresztül átláthatatlan módon támogatott", szervezett telek- és ingatlanfelvásárlás zajlik Székelyföldön. Tőkés rámutatott, hogy ezért a magyarok is hibásak, hiszen "valakiknek el kell adniuk a házakat ahhoz, hogy mások megvásárolhassák".

Felidézte azt az esetet, amikor a Kovászna megyei önkormányzatnál valaki érdeklődött a román állampolgársággal is rendelkező moldovai állampolgárok kedvezményes letelepedését lehetővé tevő kormányzati programról. (A román hatóságok később cáfolták, hogy létezne ilyen kormányzati program - a tud. megj.) Tőkés hangsúlyozta: nem ellenzi, hogy a moldovai románok megkapják a román állampolgárságot, de nem szeretné, ha ez megváltoztatná Székelyföld etnikai arányait. Tőkés szerint érdekes lesz megfigyelni majd a jövő évi népszámlálás adatait, különösképpen Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy lakosságára vonatkozóakat, hiszen ott az elmúlt években csökkenőben van a magyarság aránya.

Az EP alelnöke arra a kérdésre válaszolva, hogy akarja-e Erdélynek Magyarországhoz való csatolását, elmondta: egy ilyen tervnek nincs valóságalapja, hiszen a két világháború közötti román "kolonizációs politika, amit a kommunisták  teljesítettek ki", gyökeresen felborította Erdély etnikai arányait, így ma már  csak körülbelül a lakosság 20 százaléka magyar. "Képzelje el, mi történne, ha Magyarország hirtelen hatmillió románnal gyarapodna" - vetette fel Tőkés László az Academia Catavencu című hetilapnak adott interjúban .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?