Többtucatnyi dzsihadistát öltek meg Szirtben a líbiai egységkormány erői

Tripoli |

<p>A líbiai nemzeti egységkormány erői bejelentették hétfőn, hogy előző nap 80 dzsihadistával végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet helyi fellegvárának számító Szirt visszafoglalására indított offenzíva keretében.</p>

A tájékoztatás szerint számos járművet, fegyvert és lőszert sikerült lefoglalni az Iszlám Államtól az észak-líbiai városban vasárnap óta dúló harcok során, amelyekben az egységkormány nyolc katonája is meghalt, további 57 pedig megsebesült. A megölt dzsihadisták számát független forrás nem erősítette meg.

A Földközi-tenger partján található Szirt visszafoglalására május 12-én indított hadműveletet a nemzeti egységkormány, és a város nagyobb részét már sikerült visszafoglalni. A harcok eddig több mint 450 katona életébe kerültek, azt viszont nem tudni, hogy az IÁ oldalán hányan haltak meg. 

A fővárostól, Tripolitól mintegy 450 kilométerre keletre fekvő város elvesztése súlyos csapást jelentene a dzsihadisták számára, mivel Szirt biztosítja az összeköttetést a kőolajban gazdag észak-afrikai ország nyugati és keleti része között.

Vasárnap megöltek Szirtben egy holland riportert, Jeroen Oerlemanst, aki a városban zajló harci eseményekről tudósított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?