Külföld

Többen meghaltak egy földrengésben Afganisztánban

Legalább tizenkét ember meghalt egy 5,6-es erősségű földrengésben az Afganisztán nyugati részén fekvő Bágdesz tartományban hétfőn - közölte egy helyi tisztségviselő.
author
MTI

2022. január 17. 16:24

Erős földrengés volt Pápua Új-Guineán
- Képarchívum

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint a földrengés fészke 30 kilométerre a földfelszín alatt volt.

A körzeti hatóság vezetője,  Mohammad Száleh szerint a déli órákban történt földmozgás számos házat megrongált, és az áldozatok száma még növekedhet.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
béremelés

Elégedetlenek a tanárok az 500 eurós támogatással, valós fizetésemelést követelnek

szlovák katona k

Álhírek és szélsőséges nézetek terjednek a szlovák katonák között

zelenszkij k

Zelenszkij légvédelmi rendszereket kér az oroszok rakétái ellen

baleset motor

SZÖRNYŰ BALESET: Oszlopnak csapódott egy motoros, azonnal szörnyethalt

Hétfőn 89-en lettek rosszul a hőség miatt

Rendkívüli hőségre figyelmeztetnek Dél-Szlovákiában a meteorológusok

Vasárnap

Téma a VASÁRNAPBAN: Drágábban nyaralunk

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.