Több száz embert kivégeztek a dzsihadisták Palmürában

<p>Több száz embert kivégeztek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai Szíriában, a nemrégiben elfoglalt Tadmurban (ókori nevén Palmüra) és körzetében - közölték vasárnap szíriai kormányforrások és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.</p>

A szunnita fegyveresek az előző héten kerítették hatalmukba az értékes római kori emlékeket őrző, 50 ezer lakosú várost.     A szíriai média szerint ezt követően legkevesebb négyszáz embert kivégeztek azzal az ürüggyel, hogy a kormánnyal működtek együtt, és nem követték a parancsaikat.    Az OSDH kétszáztizenhét áldozatról tud, akik közül százötven a kormányhadsereg katonája volt, hatvanhét pedig polgári személy, köztük nők és gyerekek.    A civil szervezet úgy tudja, hogy további hatszáz embert foglyul ejtettek.    A szíriai légierő harci gépei hétfő reggel a dzsihadisták állásait bombázták Palmürában és környékén. Az állami televízió jelentése szerint a hadsereg legalább tizenöt különböző célpontra mért légicsapást a körzetben, köztük a katonai hírszerzés és a városi kórház épületére.    Homsz tartomány kormányzója eközben bejelentette, a fegyveres erők offenzívát indítanak a romváros visszafoglalására. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?