Több mint ötezer résztvevőt várnak az első humanitárius csúcsra Isztambulba

Isztambul |

<p>Első alkalommal rendezik meg a Humanitárius Világ-csúcstalálkozót (World Humanitarian Summit - WHS) az ENSZ védnöksége alatt Isztambulban: a hétfőn kezdődő, kétnapos, több mint ötezer résztvevőt számláló fórum célja, hogy megvitassák, &nbsp;milyen intézkedéseket kellene elfogadni a konfliktusok, a környezeti problémák és a szegénység okozta drámai humanitárius helyzetek megoldására.</p>

Ferenc pápa vasárnapi imájában arra kérte a katolikus híveket, imádkozzanak azért, hogy a humanitárius csúcstalálkozó megvalósíthassa meghirdetett célját: minden egyes ember életének megmentését. A katolikus egyházfő több tízezer zarándok és turista előtt a római Szent Péter téren elmondott beszédében reményét fejezte ki, hogy az isztambuli fórum eléri kitűzött céljait.    Szakértők arra számítanak, hogy Törökország a fórumon bírálja majd a nyugati országoknak a menekültválságban tanúsított "tétlenségét". Ezenfelül Ankara arra akarja használni a csúcstalálkozót, hogy ismét felhívja a figyelmet a menekültválságra, és további források mozgósítására buzdítson az országba lépők tömegeiből adódó problémák megoldására.    Recep Tayip Erdogan török elnök múlt héten kijelentette: "Az itt élő szíriai és iraki menekültek megsegítését kérjük, habár a Nyugat még mindig nem értette meg a helyzet súlyosságát". Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter nemrég azt mondta, a WHS megfelelő platformot nyújt arra, hogy felhívják a figyelmet a humanitárius rendszert érő kihívásokra.    2011 óta Törökország mintegy 10 milliárd dollárt költött a menekültek ellátására. Ankara régóta arra panaszkodik, hogy a nemzetközi közösség nem segíti megfelelő pénzügyi forrásokkal a Törökországra nehezedő nyomás enyhítését.    A fórumot megelőzően olyan aggodalmak láttak napvilágot, melyek szerint összeomolhat a menekültválság megoldását célzó, március 18-án megkötött EU-török alku, miután Ankara bejelentette, előzetes vállalásaival ellentétben nem módosítja terrorellenes törvényeit.    A találkozón mások mellett részt vesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Angela Merkel német kancellár, Recep Tayyip Erdogan, a rendezvény házigazdája, Joe Biden amerikai alelnök, valamint Pietro Paolin bíboros, vatikáni államtitkár. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?