Több mint huszonötezer keresztény tért vissza Aleppóba

Aleppó |

<p>Több mint huszonötezer, különböző felekezetekhez tartozó keresztény tért vissza az észak-szíriai Aleppóba, amióta a kormányerők tavaly decemberben elfoglalták a várost.</p>

Még helyre kell állítani a háborúban lerombolt templomokat és a több száz évre visszanyúló jó kapcsolatot a helyi muzulmán közösséggel - közölte kedden újságírókkal az antiochiai ortodox felekezet Szent Illés prófétáról nevezett templomának elöljárója.

Dzsabrail Azar atya emlékeztetett arra, hogy az 1,8 milliós nagyvárosban a háború előtt mintegy 150 ezer keresztény élt, de a legsúlyosabb harcok idején alig néhány tucatnyian maradtak ott.

Az elöljáró szerint a lázadók Aleppó óvárosában 13 keresztény templomban okoztak súlyos károkat, egyesek közülük szinte teljesen megsemmisültek. Az iszlamisták szándékosan robbantották fel a keresztény szentélyeket, a kormánycsapatokkal vívott harc idején pedig tüzelőállásokat alakítottak ki ott.

Dzsabrail Azar atya szerint a keresztény közösség már elkészítette a templomok helyreállításának tervét, de nincs pénz a munkálatok megkezdésére.

"Felszólítunk mindenkit, aki szereti népünket, és békét kíván nekünk, segítsenek az új Szíria, az új Aleppó felépítésében, nyújtsanak segítséget a lerombolt mecsetek, templomok és közös történelmünk emlékhelyeinek helyreállításához" - mondta a pap.

Damaszkusz után Aleppó Szíria legnépesebb városa, amely a világ legrégebben lakott települései közé tartozik. Az Aleppó birtoklásáért folyó harcokban, 2012 júliusától 2016 decemberéig súlyos károk keletkeztek a városban. A szíriai és az orosz légierő bombázásaiban szinte teljesen megsemmisült az óváros és Aleppó keleti része.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?