Több mint hetven iskolást engedtek el a dzsihadisták

Bejrút |

<p>Több mint hetven kurd iskolást engedett szabadon az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely még májusban Észak-Szíriában rabolta el a vizsgáik után hazafelé tartó gyerekeket - számolt be kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.</p>

A 153 tanulóból álló csoportot május 29-én hurcolták el a dzsihadisták, a diákok a Szíria északnyugati részén fekvő Aleppóból tartottak a török határ közelében fekvő Kobani (más néven Ain-el-Arab) szíriai kurd városba. A gyerekeket az IÁ tagjai Minbej közelében ejtették foglyul, amelyre nemrég légicsapást mértek az Egyesült Államok és szövetségesei által felállított terrorellenes koalíció repülőgépei.

Az OSDH közölte, hogy a májusi elrablásukat követő hetekben öt fiatalnak sikerült megszöknie, és később 27 fiút és tíz lányt elengedtek a szélsőségesek. Az IÁ azonban továbbra is mintegy negyven iskolást tart fogva, akiknek megtagadta a szabadon bocsátását, mivel családtagjaik a szélsőségesekkel szemben álló kurd csoporthoz tartoznak.

Eközben Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója arról tájékoztatott, hogy az IÁ fegyveresei már három kilométerre megközelítették Kobanit, és szerinte a radikálisok ilyen közel még soha nem voltak a városhoz a szeptember 16-án indított offenzívájuk kezdete óta. A dzsihadisták folyamatos támadásai miatt a határvárosnak több mint 150 ezer lakosa menekült át a szomszédos Törökország területére.

Az Iszlám Állam Irakban és Szíriában is jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció augusztus 8-án Irakban, az előző héten pedig Szíriában is hadműveleteket indított a terrorszervezet ellen, eddig azonban a légi hadjárat sem tudta megtörni a szélsőségesek előrenyomulását. Hétfőn és kedden 22 csapást mértek iraki és szíriai dzsihadista célpontokra az amerikai harci gépek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?