Több millió afrikai menekült már el hazájából

Johannesburg |

<p>A Földközi-tengeren át Európába tartók csupán egy kis részét teszik ki azoknak az afrikaiaknak, akik hátrahagyják hazájukat az ott dúló háború, az éhség vagy az embertelen körülmények miatt.&nbsp;</p>

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint a Szaharától délre lévő államok polgárai közül a fegyveres konfliktusok következtében 15 millióan voltak kénytelenek lakóhelyüktől távol menedéket keresni.  SZOMÁLIA
Csaknem egymillió szomáliai menekült el hazájából az éhség és a tartós erőszak elől. Nagy részük, mintegy 420 ezer ember jelenleg a szomszédos Kenyában él, míg 250 ezren Etiópiában és Jemenben tartózkodnak. NIGÉRIATöbb mint 2,2 millió ember menekült el a Boko Haram terrorszervezet által félelemben tartott északkeleti országrészből, és keresett biztonságot Nigéria más területein, illetve 180 ezren a határon túl. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint a Boko Haram iszlamistái elől elűzött nigériaiak, kameruniak és csádiak között 1,4 millió gyermek van. KONGÓA közép-afrikai országban uralkodó erőszak és káosz miatt nagyjából félmillióan választottak új hazát, emellett körülbelül 2,8 millió lehet a belső menekültek száma. ERITREAMintegy 220 ezren menekültek a szomszédos országokba, elsősorban Szudánba és Etiópiába a tekintélyelvű módszerekkel kormányzott és a külvilágtól elzárt Eritreából. Emellett több mint 100 ezer eritreai vándorolt be 2012 óta az Európai Unióba, mindenekelőtt Norvégiába és Svájcba. DÉL-SZUDÁNNagyjából 775 ezren hagyták hátra a világ legfiatalabb államát az ott dúló polgárháború miatt. A menekülők többnyire Etiópiában, Ugandában és Szudánban kerestek menedéket, míg további 1,65 millióan az ország határain belül.  KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGMintegy 460 ezren menekültek a szomszédos Kamerunba, Csádba és Kongóba a belharcok elől, és hasonló számban találni az országban belső menekülteket. BURUNDIAz újabb erőszak kirobbanásától tartva a kis kelet-afrikai országban csak március óta 210 ezren döntöttek úgy, hogy a szomszédos államokban keresnek menedéket.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?