Tízórás ostrom után ért véget egy túszdráma Szomáliában

Mogadishu |

<p>Tízórás ostrom után vasárnap kora reggelre véget ért Szomália fővárosában a túszdráma, amely szombat délután robbantással kezdődött, majd tűzharccal folytatódott. A terrortámadásban 25-en meghaltak és több mint 30-an megsebesültek. A halálos áldozatok között három gyermek is van, egyikük még csak csecsemő volt. Anyjukkal együtt főbe lőtték őket.</p>

A támadás végrehajtójaként az al-Shabaab szomáliai iszlamista terrorszervezet jelentkezett.

A terrorakció azzal kezdődött, hogy egy teherautó vezetője műszaki hibát színlelve megállt a szigorúan őrzött Nasa-Hablod szálloda előtt, amelyben politikusok is gyakran megfordulnak. A sofőr hamarosan a levegőbe röpítette a robbanószerrel megrakott teherautót - és vele együtt magát. Ezután öt fegyveres rontott az épületbe és tűzharc kezdődött, majd két további robbanás történt. Az egyiket egy újabb öngyilkos terrorista követte el robbanómellénnyel.

Hajnalban a rendőrség közölte, hogy sikerült kimenekíteni 30 túszt - köztük a kormány egyik miniszterét - és, hogy az öt támadó közül már csak kettő van életben, de a harc még folyik. Reggelre azután a rendőrség teljesen ura lett a helyzetnek, közlése szerint az ostromnak vége.

A helyi sajtó szerint sikerült élve elfogni támadókat, a rendőrség azonban ezt nem erősítette meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?