Timosenko a gázszállítási szerződések aláírásáról

Kijev |

<p>Julija Timosenko ellenzéki politikus kijelentette, hogy nem okozott kárt az ukrán államnak, amikor 2009-ben aláírta a gázszállítási szerződéseket Oroszországgal.</p>

Az EUobserver.com hírportálnak nyilatkozva a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt kormányfő hangsúlyozta: a szerződések elengedhetetlenek voltak mind Ukrajna, mind Európa számára.

Timosenko kijelentette: a gázválság idején az európai országokban az emberek pánikba estek, amikor leállt a gázszállítás. Miután Viktor Juscsenko akkori elnök nemhogy nem vett részt a vita megoldásában, de akadályozta is azt, Timosenko számára - mint mondta - nem maradt más, mint kézbe venni az ország nevében a politikai irányítást, hogy megmentse Ukrajna jó hírét Európában.

A megállapodás volt az első közvetlen szerződéses kapcsolat a Naftohaz ukrán és a Gazprom orosz gázipari vállalatok között - emlékeztetett a volt kormányfő, majd hozzátette: abban az időben az ukrán gázszállítási infrastruktúra az összeomlás határán volt, és még rosszabb lett volna a helyzet, ha a szembenállás folytatódik. A megállapodás aláírása után újra megindult a gázszállítás, és az európai piaci áraknál jó húsz százalékkal olcsóbban jutott Ukrajna gázhoz. "Ez volt az az ár, amihez a Gazprom ragaszkodott, és ez teremtette meg a keretet a két cég közötti jövőbeli tárgyalásokhoz a Gazprom és más európai államok közötti szerződéseknek megfelelően" - tette hozzá.

"A Naftohaz állami tulajdonjoga soha nem volt kétséges, és soha nem szegtem meg a törvényt a szerződés megkötésével" - szögezte le Julija Timosenko. Ehelyett a szerződés véget vetett az "árnyékközvetítő", RosUkrEnergo nevű cégnek az orosz-ukrán gázkereskedelembe való tűrhetetlen beavatkozásának" - jelentette ki a volt kormányfő.

Julija Timosenko pere június 24. óta folyik a kijevi Pecserszki kerületi bíróságon. Az ügyészség azzal vádolja a volt kormányfőt, hogy hivatali hatalmával visszaélve mintegy 200 millió dolláros kárt okozott Ukrajnának a gázszerződések megkötésével 2009-ben. Augusztus 5. óta Timosenko őrizetben van egy előzeteses őrizetesek számára fenntartott kijevi fogdában. A volt kormányfő tagadja az ellene felhozott vádat, és azzal vádolja régi politikai ellenlábasát, Viktor Janukovics elnököt, hogy így akar tőle megszabadulni a választások közeledtével.

Az orosz külügyminisztérium közleményben hangsúlyozta, hogy a 2009-es gázszállítási szerződéseket mindkét állam törvényeinek tiszteletben tartásával kötötték meg.

Timosenko következő tárgyalása hétfőn lesz a Pecserszki bíróságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?