Texasban kivégeztek egy háromszoros gyilkost

Huntsville |

<p>Végrehajtották a halálos ítéletet egy rablógyilkoson Texasban, ahol ez volt az idei év első kivégzése. Tavaly tíz elítéltet végeztek ki a szövetségi államban, amelyben az Egyesült Államokon belül a leggyakoribb ez a fajta büntetésnem.</p>

A 41 éves Arnold Prieto három emberrel végzett egy 21 évvel ezelőtti betörés során San Antonióban. A halálos ítéletet szerdán hajtották végre rajta, injekciót adtak be neki. Idén ez volt a negyedik kivégzés az Egyesült Államokban, Texas történetében pedig az 519-ik azóta, hogy a legfelső bíróság 1976-ban visszaállította ezt a büntetésnemet. 

Texasban az elkövetkező hónapokban várhatóan legalább egy tucat kivégzést hajtanak majd végre, a legközelebbit két héten belül. 

A Halálos Ítélet Tájékoztatási Központ (DPIC) nevű amerikai civil szervezet korábbi tájékoztatása szerint az Egyesült Államokban 35 kivégzést hajtottak végre 2014-ben, a legkevesebbet az utóbbi húsz évben. Országszerte 3035 elítélt volt "halálsoron" az év végén. 

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerint a legtöbb kivégzést, évente több ezret, Kína hajtja végre, a sorban utána Irán, Irak, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok következik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?