Terrorfenyegetettség-figyelmeztetés negyvenegy országra

<p>Az izraeli terrorellenes bizottság negyvenegy országra kiterjedő terrorfenyegetettség-figyelmeztetést adott ki hétfőn az őszi zsidó ünnepek idején utazni készülő izraeliek és általában a zsidók számára.</p>

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által kiképzett terroristák egy része európai országokban tartózkodik, ahol elképzelhető, hogy izraeliek, illetve zsidók elleni merényletekre készülnek a figyelmeztetés szerint, amelyet a bizottság a Yneten, a Jediót Ahronót című újság honlapján jelentetett meg.
   

"Nyugati célpontok, köztük izraeliek és zsidó közösségek megtámadásától lehet tartani. Törökországra továbbra is fennáll az utazási figyelmeztetés, de nem tudni konkrét terrorakciók tervéről" - olvasható a közleményben.
   

Az őszi zsidó vallási ünnepeken izraeliek százezrei készülnek külföldre utazni, akiket a felsorolt országokban kiemelt óvatosságra int a miniszterelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó terrorellenes bizottság.
   

A közlemény szerint a szélsőséges iszlamista szervezetek által az utóbbi években Belgiumban, Kanadában, Ausztráliában, Franciaországban és Dániában végrehajtott merényletsorozat miatt fennáll további nyugati célpontok megtámadásának veszélye.
   

Különösen óvakodni kell a Szíriában vagy Irakban kiképzett, majd Nyugat-Európába hazatérő fiataloktól. "Noha nem vagyunk az Iszlám Állam központi célpontja, mégis Izraelre nézve fenyegetőnek tekintjük" - vélekedik a bizottság. "De nem mondhatjuk az izraelieknek, hogy ne utazzanak például Belgiumba, mert ott tevékenyek az Iszlám Állam csoportjai"- áll a szövegben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?