Teherán cáfolja, hogy közelebb kerültek a megállapodáshoz,

Teherán |

<p>Diplomaták szerint Irán és az Egyesült Államok előzetes egyezségre jutott egy olyan megoldásról, amely Washington reményei szerint csökkentené Teherán atomfegyver-előállítási képességét. Az iráni külügyminisztérium azonban cáfolta szombaton az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlését.</p>

Az AP bécsi jelentésében idézett két diplomata szerint az egyezség arra kötelezné Iránt, hogy Oroszországba szállítsa fegyvergyártásra alkalmas hasadóanyag-készleteinek nagyobb részét.  Előrelépésnek tekintik azt is, hogy az iráni atomprogramról tartott decemberi tárgyalási fordulón a feleknek először sikerült összeállítaniuk egy olyan katalógust, amely számba veszi a megállapodások lehetséges területeit és a felek eltérő megközelítéseit a még rendezetlen kérdésekben. A nevük elhallgatását kérő diplomaták szerint a január 15-re kitűzött genfi tárgyalási fordulón továbbra is a nézeteltérések fognak dominálni, de korábban még a teendők listájának összeállítása is nehéz lett volna a jelentős nézeteltérések miatt. Irán cáfolja, hogy atomfegyverre akarna szert tenni békés célú nukleáris programjának leple alatt, de tárgyalásokat folytat az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal, abban a reményben, hogy azok feloldják a gazdaságát sújtó szankciókat. A makacs ellentétek miatt decemberben másodszor is elhalasztották a tárgyalások lezárásának határidejét, ezúttal 2015. június 30-ra. A fő konfliktust Irán urándúsítási tevékenysége jelenti, amely egyaránt szolgálhatja erőművi fűtőanyag előállítását és az atomfegyverekhez szükséges hasadó anyag előállítását. Irán bombagyártási képességeinek csökkentése érdekében az Egyesült Államok ismét előállt azzal a javaslattal, hogy Teherán exportálja dúsított urán készleteinek nagyobb részét, amit az iszlám köztársaság évek óta mindig elutasított. A diplomaták szerint a felek még vitáznak arról, hogy a dúsított urán készlet mekkora részét kellene kivinni Iránból. Az ország jelenleg több bomba előállítására elegendő dúsított uránnal rendelkezik, ezért Washington jelentősen csökkenteni akarja ezt a szintet. A diplomaták azt is mondták, hogy a felek által újonnan összeállított lista egyebek közt az előzetes megállapodás szerinti uránmennyiség elszállításával kapcsolatos teendőket veszi számba. Nincs még megállapodás ugyanakkor arról, hogy milyen szinten korlátozzák Irán jövőbeni urándúsítási kapacitásait - tették hozzá. Az Egyesült Államok egy 50 százalékos csökkentéshez ragaszkodik, mintegy 4500, az urándúsításhoz szükséges centrifugát hagyva meg Iránnak, vagy kevesebbet, ha a teheráni vezetés korszerűbb berendezéseket akar üzembe állítani. A diplomaták szerint Irán csak 20 százalékkal lenne hajlandó csökkenteni a centrifugák számát, mintegy 8000-re. Marzíje Afhám, az iráni külügyminisztérium szóvivője szombaton kategorikusan cáfolt. Azt mondta, hogy mindez nagyon régen vetődött fel a felek között, és semmiféle megállapodás nem született ebben a kérdésben. A szóvivő úgy vélekedett, hogy az ilyen közlések terjesztése valójában a tárgyalások megnehezítését és meghiúsítását szolgálja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?