Tajvani alelnökjelölt: nem opció a háború Kínával

Tajvan k

Tajvan nyitott a párbeszédre Kínával, a háború nem opció – szögezte le csütörtökön Hsziao Pi-kim, a szigetet kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) alelnökjelöltje.

„Nyitottak maradunk a párbeszédre, mert az az egyetlen út a vitás kérdések rendezésére” – jelentette ki újságírók előtt Hsziao, hozzátéve: rendkívül fontos, hogy az Egyesült Államokban növeljék Tajvan támogatottságát.

Hsziao a jelenlegi alelnökkel, Laj Cseng-tővel indul a választáson, aki az elnöki posztra pályázik.

Az Egyesült Államok 1979-ben szakította meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal vagyis a „Kínai Köztársasággal”, és vette fel a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, amely szakadár tartományának tekinti a szigetet. Az „egy Kína” politika elismerése mellett Washington ugyanakkor továbbra is kapcsolatot tart fenn a tajpeji kormányzattal, és Tajvan legnagyobb fegyverszállítója.

A szigeten január 13-án tartanak parlamenti és elnökválasztást.

Az elnökválasztásra a jelöltek péntek délutánig regisztrálhatnak, és míg a kormánypárti indulók ezt már kedden megtették, az ellenzék egyelőre nem tudott megegyezni arról, közösen indulnak-e. Bár a Kínával szorosabb kapcsolatok fenntartását pártoló Nemzeti Párt (Kuomintang) beleegyezett abba, hogy összefogjon a jóval kisebb Tajvani Néppárttal (TPP), nem született döntés arról, melyik tömörülés adja az elnökjelöltet és melyik az alelnökjelöltet.

A közvélemény-kutatások szerint Laj a legnépszerűbb a lehetséges jelöltek közül, csakhogy Kínában a sziget függetlenségét támogató megjegyzései miatt többször bírálták és szeparatistaként tekintenek rá. A legfőbb tajvani ellenzéki pártnak számító Kuomintang szerint Laj folyamatosan Kínát provokáló kijelentéseket tesz és Tajvan függetlenségét hangsúlyozza.

Peking az elmúlt időszakban fokozta katonai tevékenységét Tajvan közelében, és soha nem zárta ki annak lehetőségét, hogy erőszakkal foglalja vissza a szigetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?