Szűk többségben a függetlenségellenes tábor

London |

<p>A függetlenséget elvetők szűk többségét mutatják a csütörtöki skót népszavazás előtt elvégzett utolsó közvélemény-kutatások, amelyekből kitűnik az is, hogy a brit uniót a női szavazók menthetik meg.</p>

A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából az Opinium közvélemény-kutató által elvégzett vizsgálat - amelyet az újság kedd éjjel ismertetett - azt jelzi, hogy a bizonytalanok kiszűrésével számolva jelenleg 52 százaléknyian vetnék el Skócia függetlenné válását, és 48 százalék voksolna az elszakadásra.

A függetlenségellenes szavazótábor előnye a vasárnap elvégzett előző felmérésben még hat százalékpont volt ennél a cégnél; innen szűkült azóta a most mért 4 százalékpontra. Az Opinium adataival pontosan megegyező megoszlást mutatott ki két másik országos közvélemény-kutató is. Az ICM, amely a The Scotsman című skót lap számára végezte el új felmérését, illetve a Survation, amely a Daily Mail című konzervatív brit napilap skóciai kiadásának megbízásából mérte a szavazói preferenciákat, egyaránt a függetlenségellenes oldal 52 százalékos támogatottságát mutatta ki az elszakadást pártolók 48 százalékos arányával szemben.

Az Opinium felmérésének részletes lebontása jelentős eltéréseket mutat a férfi és a női választók preferenciái között. A cég kimutatta, hogy a választásra jogosult nők közül 58 százaléknyian készülnek nemmel voksolni az elszakadásra a csütörtöki referendumon; a függetlenséget 42 százalékuk támogatja, vagyis a női szavazótáborban 16 százalékponttal vezet a brit unió fenntartását pártoló oldal. Az előny vasárnap óta 2 százalékponttal nőtt. 

A férfiak között ugyanakkor többségben vannak a függetlenségpártiak: a férfi szavazók 53 százaléka mondta azt, hogy Skócia elszakadására kíván voksolni, és 47 százalékos a függetlenségellenes tábor támogatottsága. A népszavazási részvétel példátlannak ígérkezik: a teljes mintán belül a megkérdezettek 91 százaléka mondta azt, hogy mindenképpen elmegy szavazni.

A skótok csaknem fele ugyanakkor úgy érzi, hogy a népszavazási kampány mélyen megosztotta a skót társadalmat, és károsította Skócia viszonyát az Egyesült Királyság többi nemzetével. Az Opinium vizsgálatába bevontak 49 százaléka vélekedett így.

A skótok relatív többsége mindazonáltal elhiszi Alex Salmond skót miniszterelnöknek, hogy Skócia független országként is megtarthatná a fontot fizetőeszközéül. A megkérdezettek 47 százaléka szerint Skócia tovább használhatná a fontot akkor is, ha elszakadna Nagy-Britanniától, és 37 százalék volt ellenkező véleményen.

A népszavazási kampány elsődleges ütközési pontja éppen az volt, hogy mivel fizetne Skócia, ha függetlenné válna. A font közös további használatától London már jó ideje és mereven elzárkózik, arra hivatkozva, hogy a brit költségvetés és a Bank of England - a brit jegybank - nem vállalhatja magára "egy másik ország" gazdasági-pénzügyi kockázatait. Salmond ugyanakkor rendre azt hangoztatja, hogy a fontunióról szóló hivatalos megállapodás mindkét fél érdeke, és a skót kormányfő szerint ezért ez a megállapodás létre is jönne Skócia elszakadása esetén.

Alex Salmond kedd este, a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva is ezzel érvelt, mondván: Skóciát senki nem akadályozhatja meg a font további használatában, és a józan ész is azt diktálja, hogy megállapodás jöjjön létre a valutaközösségről Skócia és az Egyesült Királyság fennmaradó része között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?