Szlovákiai magyarellenesség - téma volt az EP-ben

Brüsszel |

<p>"Ne csak hirdessük a kultúrák közötti párbeszédet, de védjük is meg, ha támadják" - mondta Gál Kinga néppárti (fideszes) európai parlamenti képviselő az EP hétfői brüsszeli ülésén, napirend előtt elhangzott felszólalásában, amelyben a szlovákiai magyarellenesség jelenségeit tette szóvá.</p>

Két éve egy fiatal magyar lányt azért vertek meg fényes nappal Szlovákiában, mert magyarul beszélt, majd a hatalmi gépezet összezárt, és a magyar Malina Hedvig azóta sem találta meg az igazát  - emlékeztetett Gál Kinga. Egy éve pedig - folytatta - a benesi dekrétumok politikai újraélesztésével figyelmeztette másodrangúságukra az együtt élő magyarokat a szlovák parlament.
"Ezzel nem ért véget a sor, sőt napjainkban is az egyik szlovák kormánypárt elnöke, Ján Slota uszító, durva kijelentéseinek lehetünk tanúi" - mondta Gál Kinga. Felhívta a figyelmet arra, hogy a YouTube internetes videómegosztó oldalon találhatóak olyan játékok, amelyek a magyar kisebbségi párt politikusainak megölésére biztatnak, a szlovák oktatási miniszter pedig tiltaná a magyarok anyanyelvhasználatát a közterületeken.
Az uszítás következményei máris jól érezhetők - jelentette ki a magyar EP-képviselő, és kiemelte: a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint Szlovákiában a 15 évesek több mint 60 százaléka a magyarokat gyűlöli a legjobban. A magyarok pedig félnek - állítja a fideszes politikus.
"Mindez napjainkban történik, itt az unióban, az európai intézmények asszisztenciája mellett. Széttárja mindenki a karját, a következmények elmaradnak, a gyűlölet nő. A parlament, a bizottság, a tanács elfoglalt, ünnepli a kultúrák közötti párbeszéd évét" - fogalmazott Gál Kinga. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?