Szlovák nagykövetség - valószínűleg egy támadó volt

Budapest |

<p>A térfigyelő kamera felvétele szerint egy ember követhette el a Molotov-koktélos támadást a szlovák nagykövetség budapesti épülete ellen; a rendőrség közveszélyokozás miatt nyomoz.</p>

A kedd esti Debrecen-Levszki Szófia labdarúgó-mérkőzés után nagy tömeg közlekedett a szlovák nagykövetség előtt. A rendőrök 23 óra 40 percig tartózkodtak a követség épületénél. Az elkövető megvárta, amíg elmennek és utána dobott Molotov-koktélt az épületre. A térfigyelő kamerán egy ember látszik, a felvételeket még elemzik - közölte a rendőrség szerda délután sajtótájékoztatón.
    Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta: szerda reggel a szlovák követség tájékoztatta a rendőrséget, hogy a kertben két törött üveget találtak, ami megítélésük szerint Molotov-koktélra utal. A rendőrség kivonult és megállapították, hogy két, égésgyorsítóval megtöltött üveget dobtak be - vélhetően az utcáról - a nagykövetségre.
    Maga a molotov-koktél a dobást követően elaludt, kárt nem okozott - mondta Bodnár Zsolt. Hozzátette: a rendőrség közveszély-okozás kísérlete miatt indított eljárást. Mint mondta, nehezíti az ügy felderítését, hogy a követség környékén a Debreceni VSC és a bolgár Levszki Szófia futballmeccse miatt "nagy tömeg mozgott".
    Elmondta: már hétfőn felajánlották a szlovák követségnek a védelmet, ezt azonban akkor nem kérték a szlovákok. A keddi futballmeccsre tekintettel azonban megerősítette a rendőrség a követség épületének védelmét, kedden 23 óra 40 percig rendőrök álltak a követség bejáratánál.
    A főkapitány helyettese beszámolt arról is, hogy a követség kameráinak felvételét a rendőrség jelenleg is vizsgálja, próbálja "kinyerni" belőle az elkövető azonosításához szükséges információkat. Szavai szerint a kamerafelvételeken az látszik, hogy egy ember a helyszín közelében megvárja, amíg a rendőrök elhagyják a követség épületét, és akkor dob.
    Mint mondta, a rendőrség próbál "ráközelíteni" a felvételeken az arcra, de ezt nehezíti, hogy sötét van, a felvillanó fény megzavarja a kamerát, így a felvételt "tisztítani" kell.
    Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy egy szurkoló követte el a támadást, kijelentette: nem gondolná, mert "addigra a terület kiürült", elvonultak a szurkolók. De - mint mondta - vizsgálják, hogy lehetett-e szurkoló az elkövető. Megjegyezte: a rendőrség egyelőre "nem látja", hogy egy szurkoló az egyéni sérelmét akarta orvosolni a molotov-koktéllal, vagy előre készült a támadásra.
    Hangsúlyozta: folyamatosan szoros kapcsolatban van a rendőrség a szlovák követséggel, és mindent megtesznek, hogy a szlovák érdekeltségek és a követség megfelelő biztonságban legyenek, ezért megerősítették ezek védelmét. Megjegyezte: bízik benne, hogy egyedi eset volt a támadás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?