<p>Rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak Prágában abból az alkalomból, hogy a jövő hétfőn és kedden a cseh fővárosban nemzetközi megemlékezést tartanak az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmával.</p>
Szigorú biztonsági intézkedések Prágában
A rendezvény alkalmával két napra lezárják az egész Hradzsint, a Várnegyedet, amely a cseh főváros leglátogatottabb turisztikai célpontja - közölte a cseh elnöki iroda kedden Prágában. A nagyszabású nemzetközi rendezvényre mintegy félszáz ország vezető politikusai kaptak meghívást.
"Számos magas rangú külföldi vendég, elsősorban parlamenti elnök látogat ebből az alkalomból Csehországba. Természetes, hogy ennek megfelelőek lesznek a biztonsági intézkedések is" - nyilatkozott Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök.
A várőrséget már a múlt hét közepén megerősítették, s a turisták a napokban a rendőrök mellett a Hradzsin több pontján terepszínű katonai gyakorlóruhás, géppisztollyal felfegyverzett járőrökkel is találkozhatnak.
A Let My People Live elnevezésű akcióra, amelyet az Európai Zsidó Kongresszus szervez és finanszíroz, egyebek között Martin Schultznak, az Európai Parlament elnökének a védnöksége alatt mintegy 500 vendéget várnak Prágába - jelentette a cseh közszolgálati televízió.
Sobotka nyilatkozata szerint a prágai fórummal és a terezíni kegyeleti aktussal a cseh vezetés a Terezíni nyilatkozatról kíván megemlékezni, amelyet 2009-ben Csehország uniós elnöksége idején fogadott el majdnem félszáz ország. A nyilatkozat a holokauszt következményeinek a felszámolásával foglalkozik.
Az első napon (január 26.) Prágában a résztvevők egyebek között megvitatják az antiszemitizmus, illetve az Európában lévő zsinagógák elleni terrorista támadások problémáját. A második napon (január 27.) a politikusok először a Hradzsinban találkoznak, majd a prágai várból Terezínbe mennek, ahol sor kerülne a megemlékezésre.
Tomás Kraus, a csehországi zsidó hitközségek titkára korábban az MTI tudósítójának elmondta, hogy a prágai és a terezíni megemlékezésre szóló hivatalos meghívókat már hónapokkal ezelőtt kiküldték. A rendezők mintegy 50 ország vezető politikusainak részvételére számítanak.
Jiří Ovčáček cseh elnöki szóvivő novemberben közölte, hogy Miloš Zeman államfő ebből az alkalomból csehországi látogatásra hívta meg a második világháború négy győztes nagyhatalmának elnökeit. Prágai diplomáciai körök úgy tudják, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország vezetői nem vesznek részt a csehországi ünnepségeken. Petro Porosenko ukrán államfő viszont megerősítette, hogy részt vesz a prágai találkozón.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.