Szerb miniszterelnök: nem irányítottuk át a menekülteket a magyar határra

Zágráb/ Budapest |

<p>Alexandar Vucic szerb miniszterelnök a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában pénteken cáfolta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter azon értesüléseit, miszerint Szerbia Horgosra, a magyar határra irányította volna át a migránsokat.<br />&nbsp;</p>

A horvát belügyminiszter a horvát televíziónak péntek délután bejelentette, hogy a horvát-szerb határon két fontos átkelőnél feloldották a határzárat, amelyet a migránsválsággal összefüggésben rendeltek el. Ezt azzal indokolta, hogy csökkent a nyomás a horvát határon, és a migránsokat a szerb hatóságok a horgosi határátkelőre irányították át.
    "Semmilyen folyosót nem nyitottunk Magyarország felé. A migránsokat továbbra is úgy fogadjuk, ahogy eddig tettük" - mondta Vucic a híradóban. A migránsok megérkeznek Presevóba és Belgrádba, majd ők döntik el, merre akarnak tovább menni - tette hozzá.
    A szerb miniszterelnök arra is reagált, hogy a horvát miniszterelnök megvádolta, összejátszik Budapesttel.
    Szerbia az elmúlt öt és fél hónap alatt több illegális bevándorlót fogadott, mint Horvátország és Magyarország összesen - mondta, majd hozzáfűzte: senki nem kérdezte meg Magyarországon - amikor oda áramlottak a migránsok, és amikor egy menekült sem volt még Horvátországban -, hogy összejátszik-e Belgrád Zágrábbal. "Semmilyen titkos terveink nincsenek, és nem akarunk részesei lenni a horvát kampánynak" - húzta alá.
    A miniszterelnök leszögezte, hogy senki sem akar rosszat Horvátországnak. A horvát kormány szerinte hozott egy rossz döntést, de - mint mondta - ő elégedett azzal, hogy pénteken mégis felülbírálta és feloldotta a hétfő óta tartó határzárat, amire csak azért került sor, mert Horvátországban választások lesznek.
     A horvát hatóságok hétfőn lezárták a bajakovói határátkelőt - a két ország közötti legforgalmasabb átkelőhelyet - a Szerbiából érkező kamionforgalom előtt, a romlandó árukat szállító kamionok kivételével. A másik hét átkelőt már múlt pénteken lezárták a horvát hatóságok a migránsáradat miatt. Szerbia szerda éjfélig adott határidőt Horvátországnak a súlyos gazdasági károkat okozó határzár feloldására, az ultimátum lejárta után pedig válaszul megtiltotta a Horvátországban regisztrált, illetve horvát árut szállító teherautók és áruk belépését a területére. Viszontválaszként a horvát hatóságok egyetlen Szerbiában regisztrált gépjárművet sem engednek be Horvátországba Szerbia felől, és egy ideig a szerb útlevéllel rendelkező emberek sem léphettek be. A horvát hatóságok csütörtökön megnyitották az alsóbbrendű tovarniki átkelőt, de csak a személyforgalom előtt. A szerb rendszámtáblájú teherautókat itt sem engedték át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?