<p>Tiltakozáshullámot váltott ki Ausztriában pénteken egy szélsőséges szervezet által elkövetett akció, a klagenfurti egyetemen ugyanis előző nap megzavartak egy menekültekről szóló előadást.</p>
Szélsőségesek törtek be egy ausztriai egyetemre
Az egyetemi órát az Identitäre nevű szélsőjobboldali szervezet nagyjából tíz aktivistája szakította félbe. A fiatalok kamerával és hangosbemondóval érkeztek, néhányuk beöltözött, volt, aki burkát viselt. Egy megkövezési jelenetet imitáltak, és transzparensükön tiltakoztak a bevándorlás ellen.
A rektort, Oliver Vitouchot, akit a napokban a rektori konferencia elnökének választottak, elmondása szerint enyhén gyomron ütötték, mivel megpróbálta a szélsőségesek útját állni és eltávolítani a transzparensüket. A csapat csak a rendőrség felszólítására hagyta el a termet, ahol hetven hallgató ült, azonban bántódása senkinek nem esett. Az elkövetők személyazonossága után a tartomány állambiztonsági hivatala nyomoz.
A rektor a hallgatókhoz írt levélben úgy fogalmazott, hogy az aktivisták nyilvánvalóan az egyetem értékeit és alapelveit akarták megtámadni, azonban ez nem fog nekik sikerülni.
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár pénteken a leghatározottabban elítélte az akciót. Mint fogalmazott, az egyetem a szellemi vita, a tolerancia és a szabadság terepe, ezért semmiképpen nem szabad, hogy uszítás és agresszivitás helyszíne legyen.
Karintia politikai életének szereplői és az egyetem képviselői büntetőjogi felelősségre vonást követelnek. Peter Kaiser tartományi vezető hangsúlyozta: minden demokratikus eszközt meg kell ragadni, hogy megakadályozzanak hasonló rendbontásokat. Klagenfurt polgármestere, Maria-Luise Mathiaschitz mély megdöbbenésének adott hangot, a Zöldek pártjának karintiai vezetője üdvözölte, hogy az egyetem vezetését nem félemlítették meg a történtek.
Az Identitäre aktivistái áprilisban Bécsben zavartak meg egy előadást. A bécsi egyetemi színpadon Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő Die Schutzbefohlenen (Védelem alatt állók) című, az európai menekültpolitikát ostorozó darabját mutatták be, amikor mintegy 30-40 emberből álló csoport felment a színpadra. A rendbontók zászlókat lengettek, művért spricceltek szét, és "A multikulturalitás megöl" feliratú röplapokat szórtak az Audimax színháztermet megtöltő mintegy 7-800 fős közönség közé.
Szombaton délelőtt Karintiában a szervezet demonstrációt tart, de ugyanezen a napon két ellentüntetést is szerveznek.
A karintiai rendőrség napokkal ezelőtt nyomozásba kezdett abban az ügyben is, hogy a karintiai vízimentők számos gyalázkodó kommentárt kaptak a közösségi oldalakon, mivel úszótanfolyamokat hirdettek kísérő nélkül érkezett kiskorú menekülteknek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.