Szellemi pangásban élő amerikaiak

Washington |

<p>Nyafogóknak", "szellemi pangásban" szenvedőknek nevezte  John McCain gazdasági főtanácsadója az amerikaiakat egy interjújában, amitől a Republikánus Párt valószínű elnökjelöltje elhatárolódott ugyan, a demokraták valószínű elnökjelöltje, Barack Obama mégsem hagyta kritika nélkül az ellenfelet.</p>

Nyafogóknak", "szellemi pangásban" szenvedőknek nevezte  John McCain gazdasági főtanácsadója az amerikaiakat egy interjújában, amitől a Republikánus Párt valószínű elnökjelöltje elhatárolódott ugyan, a demokraták valószínű elnökjelöltje, Barack Obama mégsem hagyta kritika nélkül az ellenfelet.

"Depresszióról beszélnek, de valójában ez szellemi pangás. Lehet, hogy recesszió van, eddig nem volt. Nyafogók országa lettünk. Vég nélkül siránkozunk, panaszkodunk versenyképességünk romlása, Amerika hanyatlása miatt" - mondta Phil Gramm a The Washington Timesnak.  

McCain kampánykörútjának egyik állomásán, helyi idő szerint csütörtökön újságíróknak nyilatkozva közölte: nagyon nem ért egyet ezzel. "Phil Gramm nem a nevemben beszél. Én beszélek a saját nevemben." Választóival találkozva egy gyárban pedig azt mondta nekik: attól, hogy valaki elveszti az állását, még "nem szenved szellemi recesszióban". Az amerikaiak, mint mások is, hatalmas gazdasági nehézségekkel néznek szembe - jelentette ki.  

Obama azonban nem elégedett meg azzal, hogy McCain ellentmondott főtanácsadójának. Egy Virginia állambeli városházi eseményen megpróbálta olyannak lefesteni ellenfelét, mint aki elszakadt a valóságtól: "Amerikában már van egy Dr. Phil, nincs szükségünk még egyre gazdasági téren is" - mondta, élénk tetszésnyilvánítást és nevetést kiváltva közönségéből. A Magyarországon is ismert Phil McGraw tévés pszichológusra utalt.  

Beszélt a rekordmagasságba szökött üzemanyag- és élelmiszerárakról, az elbocsátások és az elárverezett ingatlanok nagy számáról, alátámasztva, hogy a gazdasági nehézségek nem szubjektívak. "A gazdasági visszaesés nemcsak az emberek fejében létezik. Nem csak nyafog az, aki kéri a kormányt, hogy lépjen közbe, s enyhítsen a családok terhein" - szögezte le. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?