Százezreket lakoltattak ki a kínai-észak-koreai határon áradás miatt

Peking |

<p>Több mint 250 ezer embert költöztettek el a kínai-észak-koreai határfolyó áradása, vízszintjének gyors és veszélyt jelentő emelkedése miatt az északkelet-kínai Liaoning tartományban fekvő Tantung (Dandong) városban és környékén - jelentette a kínai média hétfőn.</p>

Az evakuálást kevesebb mint 24 óra alatt hajtották végre - ott, ahol a Jalu (Yalu) folyó kiöntött, csónakok és helikopterek bevetésével. Korábbi híradások négy halálos

áldozatról és egy eltűntről számoltak be. A legfrissebb adatok szerint a csütörtök óta zuhogó eső 2,35 méterre duzzasztotta a folyó vízszintjét, ami tíz év rekordja.

Egyes helyeken 650 milliméter csapadék hullott.
A legutóbbi helyszíni beszámolók a víz lassú apadásáról számolnak be, de a parton továbbra is homokzsákokkal igyekeznek védeni a várost, amelynek mélyebben

fekvő részeit elöntötte a víz. A gátszakadás hossza megközelíti a 150 métert. A városhoz tartozó víztározó megrongálódott, helyreállítása folyamatban van.
Tantungban, illetve a hozzá tartozó falvakban eddig több mint 360 épület dőlt romba, több helyen megszűnt a közlekedés, a távközlési összeköttetés, az áramellátás.

A legsúlyosabban érintett térségben az embereknek átmeneti szállást alakítottak ki, kekszet és virslit, valamint fejenként két palack vizet juttattak.
Hétvégi hivatalos észak-koreai jelentések szerint a Jalu folyó túloldalán Szinuju városban ugyancsak ezreket telepített ki a hadsereg.
Az elmúlt évtized legsúlyosabb árvizeiben, az eső okozta földcsuszamlások, sárlavinák miatt az idén már mintegy 3900-an vesztették életüket vagy tűntek el Kínában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?