Szakértő: mustárgázt vethet be az Iszlám Állam

<p>Vegyi fegyvert, leginkább mustárgázt vethet be az Iszlám Állam (IÁ) nyugati célpontok ellen - mondta Horváth József titkosszolgálati szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.</p>

A szakértő szerint a terrorszervezettel kapcsolatban már többször írtak arról, hogy vegyi fegyvert vetettek be.

Hozzátette, az is ismert, hogy Szíriában és Irakban több olyan szakember is "gazdátlanná vált", akik képesek vegyi fegyvereket akár kezdetleges eszközökkel előállítani.    

"Ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ezeknek az embereknek egy részét az Iszlám Állam kezdte el alkalmazni" - mondta.  
    
James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) pénteken az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián azt állította, hogy az IÁ terrorszervezet amerikaiak ellen akarja bevetni vegyi fegyvereit.
    
James Clapper a fórum titkosszolgálati vezetőkkel folytatott panelbeszélgetésén kijelentette: elegendő bizonyíték áll rendelkezésre annak kijelentéséhez, hogy az IÁ rendelkezik vegyi fegyverrel - főleg mustárgázzal -, és számos esetben be is vetette azt, ami jelentős fejlemény, mert az 1995-ben egy vallási szekta által Tokióban elkövetett merénylet óta nem fordult elő, hogy szélsőséges szervezet vegyi fegyver alkalmazásával próbálja meg érvényesíteni akaratát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?