Svájci népszavazás a bevándorlás korlátozásáról

Genf |

<p>Népszavazás kezdődött vasárnap Svájcban a bevándorlás korlátozásáról, valamint a jegybanki aranytartalékról.</p>

Az "Állítsuk meg a túlnépesedést - védjük meg természeti erőforrásainkat" elnevezésű népszavazási kezdeményezés azt akarja elérni, hogy a bevándorlók éves számát a lakosság 0,2 százalékában korlátozzák. Így ha az igenek nyernének a november 30-án tartandó voksoláson, akkor csupán évi 16-17 ezer migránst fogadhatna az alpesi ország - ez mindössze a negyede a jelenlegi számnak.     Egy környezetvédő szervezet által indított kezdeményezés szerint a lakosság növekedése túl nagy terhet ró a természetre, így egyebek mellett a termőföldre és más erőforrásokra.     A berni kormány ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nemcsak az ország gazdaságát hátráltatná az igenek győzelme, de az Európai Unióval a bevándorlás kérdésében folytatott tárgyalásokat is, és általában véve rontaná a Brüsszellel fenntartott kapcsolatot.     A népszavazáson a nyolcmilliós országban mintegy 5 millióan járulhatnak az urnákhoz. A bevándorlás korlátozása mellett az embereknek véleményt kell alkotniuk egy másik kezdeményezésről is. A jobboldali Svájci Néppárt (SVP) köreiből származó javaslat azt indítványozza, hogy a svájci jegybanki devizakészletek legalább 20 százalékát a jövőben aranyban kellene tartani.     A svájci jegybank, az SNB, az euróválság idején vezette be a minimális euróárfolyamot. A tőke tömegével áramlott euróból a menedékvalutának számító frankba, és a svájci valuta annyira megerősödött, hogy az export kezdett versenyképtelenné válni. Ha javaslat a népszavazáson többséget kap, akkor a frank gyengítése érdekében vásárolt minden egyes euróból 20 centért aranyat kellene vásárolnia a jegybanknak. További lépésként az SNB nem adhatna el az ország aranykészletéből, amelyet ezután csak Svájc területén őrizhetnék.     A "Mentsétek meg svájci aranyunkat" nevű kezdeményezés sikere alaposan megnehezítené, hogy a svájci jegybank (SNB) fenntartsa a három éve érvényes 1,20 frankos euróárfolyamot. "Nagyon nehéz lenne határozottan beavatkoznunk és megőriznünk a stabilitást" - óvott Thomas Jordan, a svájci jegybank elnöke.      AZ SNB aranykészlete jelenleg 1040 tonna, több mint 35 milliárd frank értékben, ami a devizatartalékok mintegy 7,5 százaléka. Az 500 milliárd frankos devizakészletek nagy része euróban és dollárban fekszik. Ha a polgárok megszavaznák a kezdeményezést, a jegybanknak 70 milliárd frank értékben kellene, mintegy 1500 tonna aranyat vásárolnia. A műveletre az SNB-nek öt éve lenne. A megvásárolandó arany mennyisége ugyanakkor meghaladja a világ éves aranykitermelésének a felét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?