Svájci külügyminiszter: Kínát be kell vonni az ukrajnai háború befejezésére tett erőfeszítésekbe

Ignazio Cassis

Kínát be kell vonni az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború befejezésére irányuló erőfeszítésekbe – vélekedett Ignazio Cassis svájci külügyminiszter vasárnap Davosban, a Kijev által előterjesztett béketervvel foglalkozó nemzetbiztonsági tanácsadók negyedik találkozóján.

„Kína jelentős szerepet játszik. Meg kell találnunk a módját, hogy bevonjuk ebbe a munkába” – jelentette ki Cassis a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. Kína ugyanakkor nem képviseltette magát a megbeszélésen.

„Az ukrán népnek sürgősen szüksége van a békére. Mindent meg kell tennünk, hogy véget vessünk ennek a háborúnak” – hangoztatta Cassis, hozzátéve: Oroszország és Ukrajna egyelőre nem hajlandó engedményeket tenni egymásnak. Kiemelte, hogy több ország is, amely párbeszédet folytat Oroszországgal, mint például Brazília, India és Dél-Afrika részt vett a davosi találkozón, így fontos szerepet játszhatnak majd a rendezésben.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – aki szintén ott volt Davosban – a Telegramon arról számolt be, hogy a Kijev által kezdeményezett rendezvényen 81 ország és nemzetközi szervezet képviselője vett részt, több mint a harmadik, Máltában tartott találkozón. Kiemelte, hogy számos olyan ázsiai, afrikai és dél-amerikai ország is képviseltette magát a mostani találkozón, amely korábban nem vett részt a folyamatban. Az ukrán politikus rámutatott arra, hogy az ukrán védelmi erők két év alatt visszavették az Oroszág által megszállt terület több mint 50 százalékát, és „szerény saját haditengerészeti erejével” megsemmisítette az orosz fekete-tengeri flotta potenciáljának ötödét, biztonságossá téve ezáltal a Fekete-tengeri hajózást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?