Stohl-baleset - hazaengedték a rendőrségről a színészt

Budapest |

<p>Miután meghallgatták, hazaengedték a rendőrségről Stohl Andrást, akivel kapcsolatban gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között.</p>

"S. Andrást mint balesetben részt vevőt a dunakeszi rendőrkapitányság munkatársai meghallgatták, majd hazaengedték" - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PRMFK) sajtóügyeletese szombat délelőtt az MTI-vel.
Kovács Viktória tájékoztatása szerint a dunakeszi kapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
Jelenleg szakértői véleményekre várnak.
Az MTI szombaton úgy értesült, hogy otthonából előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott hajnalban Budapest és Fót között.
A PMRFK sajtóügyeletese akkor az MTI érdeklődésére annyit erősített meg, hogy egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást, előállítottak egy szombat hajnalban történt balesettel összefüggésben.
A rendőrség honlapjára felkerült szombat reggeli közleményben a PMRFK arról adott tájékoztatást, hogy "személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a Dunakeszi Rendőrkapitányság illetékességi területén".
Közölték: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szombaton 4 óra körül egy személygépkocsi közlekedett Budapest felől Fót irányába, amikor a 2102-es számú út M0-s autópálya és Fót közötti szakaszán - egyelőre ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak.
A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy ember könnyebben megsérült.
"A vélhetően vétkes sofőr a helyszínt a baleset után elhagyta" - írták.
Kovács Viktória szombaton 11 óra után az MTI kérdésére elmondta: vérvétel útján fogják megállapítani, hogy ittas volt-e a sofőr, vagy sem. Ez az eredmény várhatóan jövő héten fog megszületni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?