Sok civil halt meg Szíria keleti részén légitámadásban

Bejrút |

<p>Legalább huszonkét civil, közöttük tíz gyermek halt meg az ország keleti részén az Iszlám Állam (IÁ) kezén lévő egyik falu ellen végrehajtott légicsapásokban - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

Egyelőre nem tudni, hogy melyik katonai erő hajtotta végre a támadásokat.

Az áldozatok két család tagjai voltak a Deir-ez-Zór kormányzóságban található Hodzsna faluból, amelyet szinte teljes egészében a terrorszervezet dzsihadistái tartanak az ellenőrzésük alatt, és gyakran támadnak az Egyesült Államok vezette koalíció harci repülőgépei.

Deir-ez-Zór az egyetlen szíriai kormányzóság, amely szinte teljes egészében az IÁ kezén van. A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők csak az azonos nevű tartományi székhelyet ellenőrzik. Az Irakkal szomszédos tartomány a második legnagyobb Szíriában Homsz után.

A Szíriában, Irakban, valamint Európában véres kegyetlenségeket elkövető IÁ ellen több katonai offenzíva folyik Irakban és Szíriában. Szíriában a terrorszervezetet mindenekelőtt az amerikai vezetésű koalíció, Törökország, a szíriai hadsereg és orosz szövetségese támadja az északi Aleppó és Deir-ez-Zór, valamint a dzsihadisták fő erősségének számító Rakka tartományban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?