Sobotka a kormány kinevezését sürgeti

Prága |

<p>Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnöke közölte, hogy pénteken találkozik Miloš Zeman államfővel, s felszólítja, hogy mihamarabb tegye meg az alkotmányos lépéseket az új kormány gyors kinevezése érdekében.</p>

"Tegnapi kérésem alapján pénteken találkozom az elnökkel. Átadom neki a koalíciós szerződés aláírt, hivatalos példányát és felszólítom, hogy mihamarabb tegye meg az alkotmányos lépéseket az új kormány gyors kinevezése érdekében" - mondta Sobotka kedden újságíróknak. Sobotka már hétfőn, a hárompárti kormánykoalíciós szerződés aláírása után nyíltan felszólította az államfőt, hogy haladéktalanul nevezze ki őt miniszterelnökké. Az államfői iroda a kormánykoalíciós szerződés aláírását egyelőre nem kommentálta, s az elnöki szóvivő pedig idő előttinek minősítette kormányfői kinevezés dátumának megnevezését. "Pillanatnyilag semmit sem szeretnék előrebocsátani, sem megerősíteni, sem cáfolni. Csak azt mondom, hogy most még időelőtti a kormányelnöki kinevezés bármiféále időpontjáról beszélni" - reagált Sobotka bejelentésére Jiří Ovčácek, Zeman szóvivője. A közös kormányzási szándékról szóló koalíciós szerződést a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD), az Igen (ANO) mozgalom és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnöke, Bohuslav Sobotka, Andrej Babiš és Pavel Belobrádek hétfőn délután írta alá a képviselőházban.Megfigyelők szerint pragmatikus koalícióról van szó, amelyben a ČSSD és a KDU-CSL elsősorban a társadalmi szociális értékeket és érdekeket, míg az Igen alapvetően a válalkozói szféra értékeit és érdekeit képviseli. A hárompárti cseh kormányoldalnak a 200 tagú parlamenti alsóházban együttesen 111 képviselője lesz. Az októberi előre hozott képviselőházi választáson győztes ČSSD 50, a második helyen végzett Igen 47, míg a KDU-CSL 14 mandátummal rendelkezik. "A most megalakult koalíció kész vállalni a kormányzati felelősséget" - nyilatkozta a dokumentum aláírása után Sobotka. Bejelentette: az aláírt dokumentumot személyesen kívánja átadni Miloš Zeman köztársasági elnöknek, akinek ezt követően az alkotmány szerint lépnie kell. Az államfőnek ki kellene neveznie az új kormányfőt, majd annak javaslatára az új kormányt.Úgy vélem, hogy az elnöknek haladéktalanul lépnie kell, mert a képviselőházban megvan a kormányalakításhoz szükséges stabil többség" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, hogy a miniszteri tisztségekbe jelöltek névsorát hivatalosan csak a kormányfő adhatja át az elnöknek. Helyi megfigyelők és a prágai sajtó egybehangzóan úgy vélik, hogy Zeman nem fog sietni, mert nem érdeke az új kormány gyors kinevezése, s kifogásai vannak a kabinet tervezett személyi összetétele ellen is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?