Segélymunkásokat öltek meg Afganisztán északi részén

Kabul |

<p>Ismeretlen fegyveresek megölték egy cseh segélyszervezet hét alkalmazottját és két testőrüket keddre virradóra Afganisztán északi részén - közölték a helyi hatóságok.</p>

A támadás Balh tartományban történt. A segélymunkások (hat férfi és egy nő) a People in Need nevű civil szervezet afgán munkavállalói voltak.    Abdul Razak Kaderi, a terület rendőrparancsnokának helyettese elmondta, hogy a fegyveresek az áldozatok szállásán hajtották végre a rajtaütést.     Szerinte a merénylet mögött kormányellenes tálib szélsőségesek állhatnak. Egyelőre egy szervezet sem vállalta magára a terrorcselekmény elkövetését.    Afganisztánban, amelyet a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem jegyében az amerikai vezetés alatt álló szövetségesek 2001-ben megszálltak, azóta mintegy százezer ember halt meg a fegyveres konfliktus miatt, és a sebesültek száma is legalább ekkora - derül ki egy friss tanulmányból.    A Háború ára című anyagot az amerikai Brown University nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézete állította össze. A tanulmány a háborúval kapcsolatos haláleseteket és sebesüléseket vette számba Afganisztánban, illetve a szomszédos Pakisztánban is, és külön megvizsgálta az lakóhelyükről elűzött emberek helyzetét a szövetségesek tavaly év végi kivonulásáig.     A két országot együtt tekintve a polgári és katonai áldozatok száma elérte a száznegyvenkilencezret, míg a súlyosan sebesülteké a százhatvankétezret.    Neta Crawford, a tanulmány szerzője kiemelte, hogy a halottak és sebesültek száma az elmúlt években újra emelkedett. Szerinte "a háború Afganisztánban egyre súlyosabbá válik".     Az ENSZ adatai azt mutatják, hogy 2015 első négy hónapjában 16 százalékkal nőtt a polgári áldozatok száma, ebben az időszakban kilencszázhetvennégyen haltak meg Afganisztánban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?