Šefčovič megfelelt, de csúszhat az Európai Bizottság megalakítása

Brüsszel |

<p><br /> Rumjana Zseleva visszalépése nyomán új EU-biztosjelöltet nevezett meg kedden Bulgária, Krisztalina Georgievának, a Világbank jelenlegi alelnökének személyében. Ennek következtében elmarad a január 26-ára tervezett szavazás az Európai Parlamentben (EP) az új Európai Bizottságról. Jerzy Buzek EP-elnök reményei szerint erre február 9-én kerülhet sor.</p>

Zseleva elállt a jelöltségtől, és lemondott külügyminiszteri tisztségéről is - közölte Strasbourgban Joseph Daul, a jobbközép irányzatú Európai Néppárt EP-frakciójának francia vezetője. Daul szerint Zseleva "kicsinyes harc áldozata lett". A bolgár jelölt "nem tudta elviselni, hogy megkérdőjelezték tisztességét" - mondta. Később a néppárti frakció nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták: politikai ellenfeleik gátlástalanul tüzet zúdítottak Zselevára, bizonyítékok nélkül vádakkal illették, "és amikor rájöttek, hogy a személye elleni támadások alaptalanok, akkor megkérdőjelezték a kompetenciáját".
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának német vezetője azt mondta, hogy Zseleva az egyetlen, számára lehetséges döntést hozta meg. Schulz szerint a humanitárius segítségnyújtási tárca élére kiszemelt bolgár biztosjelölt alkalmatlannak bizonyult a poszt betöltésére.
"A parlament nem engedheti meg magának, hogy a meghallgatások semmit se számítsanak" - fogalmazott Schulz.
Silvana Koch-Mehrin német liberális EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy Zseleva visszavonulása "ésszerű" volt.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - közleménye szerint - tudomásul vette Zseleva döntését, és a lehető leghamarabb találkozni kíván az új bolgár EU-biztosjelölttel.
Zseleva múlt keddi brüsszeli meghallgatása kezdetén az EP illetékes szakbizottsága előtt össztűzbe került. Azzal vádolták meg, hogy vagyonnyilatkozatában elhallgatja - illetve EP-képviselővé választásakor, 2007-ben beadott nyilatkozatában elhallgatta - egy tanácsadó cég tulajdonlását. Hétfőn az EP jogi szolgálata a mostani vagyonnyilatkozatban nem talált semmi kifogásolhatót, de a 2007-es pénzügyi érdekeltségi nyilatkozatot illetően nem tudott egyértelmű következtetésre jutni. A jelölt a meghallgatás során - amikor a heves vagyonnyilatkozati vita félretétele után áttértek a szakmai kérdésekre - többek megítélése szerint nagyon gyenge válaszokat adott számos szakkérdésre.
Buzek szerint elképzelhető, hogy február 3-án megtarthatják Georgieva meghallgatását az EP illetékes szakbizottságában. Egyelőre azonban még semmi biztosat nem lehet tudni - derült ki az EP-elnök sajtótájékoztatóján. Miután Barroso találkozik Georgievával, eldől, hogy ugyanazt a tárcát szánja-e neki, mint Zselevának. Ha nem, akkor az azt is jelentené, hogy valamelyik, már meghallgatott biztosjelöltnek kellene átvennie a humanitárius segítségnyújtási portfóliót.
Mindeközben még nem zárult le az összes biztosjelölti meghallgatás értékelése. A parlamenti elnök az elkövetkező órákban várja az ezt tartalmazó szakbizottsági leveleket, így azt sem lehet biztosan tudni, vajon Zseleván kívül mindenki más elnyerte-e a képviselők támogatását. Csütörtökön ülnek össze az egyes EP-frakciók biztosjelölési ügyekben illetékes koordinátorai.
A szlovák jelölt parlamenti meghallgatását hétfő este tartották. A néppárti frakció számára nem volt kielégítő az a válasz, amelyet Maroš Šefčovič adott arra a felvetésre, hogy öt évvel ezelőtt a szlovák jóléti rendszer kizsákmányolóinak nevezte a romákat - közölte kedden Szájer József, az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöke.
"Az Európai Bizottsághoz fordulunk" - mondta Szájer. Azt kívánják elérni, hogy mivel a kérdéses szavak egy hivatalos uniós rendezvényen hangzottak el, váljon megismerhetővé az akkor szlovák EU-nagyköveti tisztséget betöltő Šefčovič pontos kijelentése.
Hétfői parlamenti meghallgatásán Šefčovič azt mondta: öt évvel ezelőtti szavaira pontosan nem emlékszik, de az említett kijelentés nem tükrözi saját véleményét, hiszen ő mindig is a romák társadalmi befogadása érdekében tevékenykedett. Megítélése szerint a 2005 januárjában általa mondottakat bizonyára kiragadták a szövegösszefüggésből. Ha azonban akaratlanul megbántott valakit, akkor azért bocsánatot kér - tette hozzá.
Gurmai Zita meggyőzőnek nevezte Šefčovič magyarázatát. Az MSZP-s EP-képviselő szerint Sefcovic eddigi munkássága is egyértelműen alátámasztja, hogy elkötelezett a romák helyzetének javítása mellett, és az Európai Bizottság tagjaként is ennek szellemében fog dolgozni.
Nem lesz gondja a képviselők támogatásának megszerzésével az új belügyi EU-biztosjelöltnek. A svéd Cecilia Malmström kedden jelent meg az illetékes szakbizottság előtt, a múlt hétfőn Brüsszelben kezdődött biztosjelölti meghallgatások utolsó felvonásában.
Malmström szerint Európa lakosságának elöregedése, valamint a munkaerőpiaci igények miatt támogatni kell a munkavállalók bevándorlását. Gál Kinga néppárti EP-képviselő értékelése szerint Malmström meggyőzőnek tűnt az emberi jogok, a személyes adatok védelme, a gyerek- és áldozatvédelem megerősítése iránti elkötelezettségében. Göncz Kinga szocialista EP-képviselő is úgy értékelte a meghallgatást, hogy a biztosjelölt meggyőző, nagy gyakorlati tapasztalatú politikusként válaszolt a kérdésekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?