Schulz: új globális világrendet kell építeni

Berlin |

<p>Szembe kell nézni a globalizáció hibáival, és fel kell építeni egy új, igazságos, élhető világrendet - hangsúlyozta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben, a Progresszív Szövetség (PA) nevű baloldali világszervezet konferenciáján.</p>

A több mint 130 szociáldemokrata pártot összefogó szövetség tanácskozásán az SPD kormányfőjelöltje Timothy Garton Ash brit történész szavait idézve kiemelte, hogy elkezdődött az "ellenforradalom a liberalizmus terjedésével szemben". 

Ez azt jelenti, hogy világszerte erősödik a nacionalizmus és a tekintélyelvűség, amelynek képviselői nem megoldást keresnek a globalizáció gondjaira, hanem csak bűnbakokat, és "politikájuk üzleti modellje" a bezárkózásból, és abból áll, hogy a különbségekből ellentéteket kreálnak. 

A baloldalnak szembe kell szállnia ezzel a folyamattal - tette hozzá.

A globalizációnak számos jó oldala van, például erősíti a nyitottságot és nem különbözteti meg az embereket nemük, vallásuk vagy származásuk alapján, de árnyoldalai is számosak, hiszen az egyenlőtlenségeket is erősítette, a szabályok lebontásához, a szociális és ökológiai szabványok lazításához vezetett, és a privatizációra épülő megoldási javaslata pedig kiüresedett ideológia lett. Ez éppen olyan veszélyes, mint a globális problémák elől falakkal és vasfüggönnyel védekező nacionalista, autoriter erők törekvései - vélekedett Martin Schulz.

A fék nélküli "pénzkapitalizmussal" és az "autoriter internacionáléval" szemben a baloldalnak valódi megoldást kell nyújtania a globalizáció igazságtalanságaira, meg kell fékeznie a piacokat, átláthatóvá kell tennie a vállalatok működését, ki kell terjesztenie a szociális rendszert, és gondoskodnia kell arról, hogy a bérből-fizetésből élők meg is tudjanak élni abból, amiért megdolgoztak - tette hozzá. 

Meg kell akadályoznia a "fegyverkezési spirál" kialakulását, mert csak így lehet forrásokat biztosítani a béke- és fejlesztési politikára, amely a konfliktusok okainak megszüntetésére összepontosít - mondta Martin Schulz.

Mint mondta, német kancellárként arra törekedne, hogy Németország aktívabban használja fel nemzetközi súlyát az új globális világrend, a méltányos globalizáció kialakításáért, és terjessze mindazon értékeket, amelyekre a német társadalom épül. 

A feszült európai-török kapcsolatokról szólva aláhúzta: az EU tagállamainak közös álláspontot kell kialakítaniuk azzal kapcsolatban, hogy a török kormány tagjai kampányolhatnak-e a tervezett alkotmánymódosítás mellett az EU területén. Hozzátette, hogy Ankara kampánycélokra használja fel a nemzetközi kapcsolatokat, ami "drámai" fejleményekhez vezetett egyes uniós tagállamokkal folytatott viszonyában. 

A török vezetésnek ezzel fel kell hagynia, és Törökország kormányzásával kell foglalkoznia - mondta Martin Schulz.

A PA-t 2013-ban alapították Lipcsében, az SPD alapításának 150. évfordulója alkalmából. A szövetség programjának összeállításáról szóló kétnapos berlini kongresszuson részt vesz mások mellett Stefan Löfven svéd és Antonio Costa portugál kormányfő, valamint számos baloldali pártvezető, köztük Molnár Gyula, az MSZP elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?