Salah Abdeslam gimnazistákkal füvezett a terrortámadás után

Párizs |

<p>A tavalyi novemberi párizsi terrortámadásokat végrehajtó dzsihadista kommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam csütörtöki sajtóbeszámolók szerint egy párizsi elővárosban gimnazistákkal töltötte a merényleteket követő éjszaka egy részét, és kábítószert is fogyasztott velük. A fiatalok szimpatikusnak és nyugodtnak írták le a férfit.</p>

A francia nyomozók feltételezése szerint Abdeslam szállította tavaly november 13-án a Stade de France nemzeti stadionnál magát felrobbantó három öngyilkos merénylőt a helyszínre, majd Párizs északi részén hagyta a gépkocsit. Ezután az egyik déli elővárosban, Chatillonban töltötte az éjszakát. A robbanóövét tíz nappal később ebben az elővárosban találták meg egy szemetesben. 

"Mekis hamburgert ettünk két haverral, amikor odajött hozzánk éjjel egy körül. Normális fickónak tűnt, akinek épp nincs semmi dolga. Elkezdtünk dumálni, szimpatikus volt, velünk maradt" - mondta csütörtökön egy 17 éves gimnazista a Le Nouvel Observateur című hetilap újságírójának. A fiatalok magukkal hívták Abdeslamot a metrómegálló közelében lévő egyik lakótelepi ház lépcsőházába, ahol megosztották vele a szendvicsüket. 

A BFM hírtelevízióban az egyik fiatal azt mondta, hogy a férfi Abdel néven mutatkozott be, belga akcentussal beszélt, és felfújt dzseki volt rajta. Azt mondta nekik, hogy kerékbilincset tettek a gépkocsijára, és az unokatestvéreit várja, akik hajnalban jönnek érte. Az újság és a hírtelevízió beszámolója szerint a csapat reggel fél ötig maradt együtt, ettek és füveztek, Abdeslam pedig a jövőbeni terveiről mesélt a gimnazistáknak.

"Azt mondta, hogy hamarosan elveszi a barátnőjét, néhány hónapon belül" - emlékezett vissza az egyik jelenlévő.

A fiatalok az éjszaka folyamán a mobiltelefonjaikon értesültek a merényletekről. Együtt nézték meg a Bataclan koncertteremben történt lövöldözésről készült felvételt, amely felkerült az internetre. 

Abdeslam "megállt az egyik srác mögött, akinél a telefon volt, nem mutatott semmilyen különösebb érzelmet. Nézte és azt mondta, hogy szomorú, ami történt. Olyan volt, mintha akkor tudta volna meg, mi történt" - mondta az egyik gimnazista. 

A nyomozók szerint Abdeslam az egyetlen életben maradt tagja annak a dzsihadista csoportnak, amely öngyilkos merényletek és lövöldözések során 130 emberrel végzett november 13-án Párizsban. Négy hónapi hajtóvadászat után március 18-án Belgiumban fogták el a rendőrök, s április 27-én a belga hatóságok átadták Franciaországnak, azóta egy szigorúan őrzött börtön biztonsági kamerák által megfigyelt magánzárkájában él Fleury-Merogis-ban. A belgiumi születésű (marokkói felmenőkkel rendelkező) 26 éves francia állampolgárt terrorcselekmények elkövetésével és gyilkossággal vádolják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?