Romaellenes tüntetés Észak-Csehországban

Varnsdorf |

<p>Mintegy 500 fős tömeg tüntetett szombaton az észak-csehországi Varnsdorfban a helyi romák ellen.</p>

A menet, amelyhez szélsőjobboldali elemek is csatlakoztak, egy zömmel romák lakta munkásszállóhoz vonult, ám ott megállásra késztette őket a rendőrök sorfala. Ekkor továbbhaladtak a város központja felé, a polgármester lemondását követelve. Mivel erre az útvonalra nem adott ki tüntetési engedélyt a rendőrség, a hatóság felszólította a részvevőket, hogy oszoljanak szét és menjenek haza.
Az utóbbi időben egyre nőtt a többség és a roma kisebbség közötti feszültség Észak-Csehországban, főleg Novy Bor, Rumburk, Sluknov és Varnsdorf településeken. A helybéliek a bűnözés terjedésére panaszkodnak, amely szerintük a romák számlájára írandó.
Augusztusban két összecsapás volt romák és csehek között. A helyi lakosság és a régióba az utóbbi két-három évben nagy számban betelepült romák közötti feszültség azután robbant ki, hogy roma fiatalok csoportjai legalább két esetben késekkel, vasdorongokkal, üvegekkel felszerelkezve helyi fiatalokat bántalmaztak, akik közül néhányan súlyosan megsérültek.
A hatóságok a támadásokat "rasszista indítékúnak" minősítették, a belügyminisztérium ezt követően 50 tagú kommandós egységet küldött a rend fenntartására. A rendőrség eddig hét roma támadót vett őrizetbe, s eljárást indított ellenük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?