Robbantássorozat bagdadi mecseteknél

Bagdad |

<p>Autóba rejtett pokolgépek robbantak fel pénteken három bagdadi síita mecsetnél, az eddigi adatok szerint legkevesebb 27 ember halálát okozva - közölte a rendőrség.</p>

Legalább 55 sebesültjük is van az egy időben elkövetett merényleteknek a pénteki nagyimáról távozók között.

A főváros északkeleti, as-Saab negyedében, az as-Surufi-mecset parkolójában végrehajtott robbantás legkevesebb 21 ember életét követelte, és 35-öt sebesített meg - közölte két rendőr. A mecsetet Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok mozgalmának hívei látogatják.

Körülbelül ugyanabban az időben Dél-Bagdadban is pokolgépek robbantak mecsetek előtt, öt hívő halálát és 17-nek a sebesülését okozva Jiszr Dijála és Zaafaraníja negyedben - folytatták a rendőrök, hozzátéve, hogy találtak egy út menti, fel nem robbant szerkezetet is.

A kelet-bagdadi Kamalíja negyed al-Hakím mecsete közelében fel is robbant egy út mentén elhelyezett pokolgép, az imára összegyűltek közül egy meghalt, és hárman megsebesültek - mondták még el a rendőrök, név nélkül nyilatkozva, mert nem volt engedélyük az információk közlésére.

A főváros nyugati, al-Elám negyedében négy sebesültje volt egy hasonló merényletnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?