Robbanás Domogyedovón: a halálos áldozatok száma meghaladja a 35-öt (fotók)

Moszkva |

<p>Robbanás történt hétfőn délután a moszkvai Domogyedovo repülőtér nemzetközi érkezési termináljának fogadó csarnokában, ahol az érkező utasokat várják.  A halálos áldozatok száma 35-re tehető, 74 embert vittek kórházba, közülük húsz állapota igen súlyos, életveszélyes, a többi sérültet a helyszínen részesítették elsősegélyben.</p>

A repülőtéren este megkezdődött az elhunytak azonosítása. Szemtanúk beszámolója szerint a robbanás után hullák hevertek szanaszét, a csarnokot füst borította be. Az egyik szemtanú szerint a detonáció még a csarnok tetejét is megemelte. A robbanás azon a helyen történt, ahol a hozzátartozók, ismerősök várják az érkezőket.
A pokolgép robbanóereje 5-7 kilogramm trotilnak felelt meg. Az Interfax hírügynökségnek egy nevét felfedni nem kívánó nyomozó arról számolt be, hogy feltehetően megtalálták az elkövető holttestét, egy 30-35 éves "arab kinézetű" férfi hulláját.
Az ügyészség terrorcselekmény gyanújával indított nyomozást. A moszkvai hatóságok az elhunytak családjainak két-kétmillió rubel segélyt adnak.
A robbanás moszkvai idő szerint fél öt tájban (közép-európai idő szerint fél három körül) történt. A repülőtéri kijelző szerint 13 órától a robbanás időpontjáig Kairóból, Tokióból, Düsseldorfból, Londonból és Ho Si Minh-városból érkeztek gépek. 
A repülőtéren 56 mentőautó és reanimációs kocsi személyzete, valamint a rendkívüli helyzetek minisztériumának két mentőosztaga dolgozott a kora esti órákban. 
A helyszínre sietett a legfőbb ügyész helyettese és a moszkvai közlekedési ügyész, a történtekről tájékoztatták Vlagyimir Putyin miniszterelnököt.
Dmitrij Medvegyev elnök ugyancsak terrorcselekménynek minősítette a történteket azon a sürgősen összehívott értekezleten, amelyet a legfőbb ügyész, a nyomozati bizottság vezetője és a közlekedési miniszter bevonásával tartott. Medvegyev úgy vélte, a robbanás arról tanúskodik, hogy nem minden biztonsági előírást tartanak be megfelelően. Elrendelte, hogy rendkívüli intézkedéseket léptessenek életbe, s ennek megfelelő legyen az éberség minden repülőtéren és közlekedési csomóponton.
Az államfő a történtek miatt elhalasztotta davosi útját, ahol a nemzetközi gazdasági fórumon készült részt venni.
Domogyedovón, valamint a rendkívüli helyzetek minisztériumában számos telefonvonalat létesítettek, amelyen érdeklődni lehet a hozzátartozók iránt, s külön vonalakon pszichológusok állnak a rászorulók rendelkezésére. Számos pszichológus tartózkodik a domogyedovói repülőtéren.
A robbanás miatt a repülőtér rövid ideig nem fogadott nemzetközi járatokat, később azonban újra fogadott és indított gépeket. Az átirányított repülőgépek a két másik nagy moszkvai repülőtéren, Seremetyevón és Vnukovón szálltak le, mindkettőn megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
A budapesti járatok, amelyek egy időben Domogyedovóra, Moszkva legkorszerűbb repülőterére érkeztek, már több hónapja újra Seremetyevón szállnak le.   
Hírek szerint a repülőtéren átmenetileg kikapcsolták a világítást és zavarták a mobiltelefonok működését, nem kizárt azonban, hogy csupán túlterhelt volt a hálózat. 
A repülőtér honlapjai az interneten egyelőre nem érhetők el, nyilván a nagy érdeklődés miatt. A domogyedovói repülőteret korszerűsítő és üzemeltető Eastline Group honlapjára felkerült hír szerint a robbanás a korábbi közlésekkel ellentétben nem a csomagkiadóban történt, hanem abban a központi csarnokban, ahol az érkezőkre várnak az emberek, ahová bárki szabadon bemehet, s ahol mindig nagy a tömeg.
A hatóságok szemtanúk segítségét kérték munkájukhoz, jelenleg három férfit keresnek.
A Vesztyi 24 televízió a twitterről levett videókat mutatott, amelyeket a helyszínen lévő civilek mobiltelefonnal készítettek. Ezeken a füsttel elborított csarnok látható, az emberek a füst miatt eltakarják az arcukat, és az illetékesek a vészkijáratokhoz kísérik őket.
Domogyedovo Európa 20 legnagyobb repülőterének egyike, Moszkva legnagyobb repülőtere, a főváros légi forgalmának közel a felét bonyolítja le. Tavaly 22 millió utast indítottak útnak és fogadtak.
Moszkvában a rendőrség megerősített létszámmal ellenőrzi a metróállomásokat és az egyéb helyeket, ahol sok ember fordul meg.
Mint minden rendkívüli esemény alkalmával, a taxisok ezúttal is visszaéltek a helyzetükkel: a szokásos mintegy 14 ezer forintnak megfelelő összeg helyett most 140 ezer forintot kértek a belvárosba irányuló fuvarért.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?