RMDSZ: a Székelyföld is Kelement támogatja

Bukarest |

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi szervezetei is Kelemen Hunort támogatják az elnöki székért folyó versenyben, noha a másik két jelölt, Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely úgy érzi, nem egyenlő eséllyel küzdenek.</p>

Az Erdélyi Krónika, a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ), a kolozsvári Szabadság és a Háromszék hétfői számában beszámol arról, hogy heves vitákat követően az RMDSZ háromszéki szervezete a hétvégén úgy döntött: Kelemen Hunor kulturális miniszter jelöltségét támogatja.
Az ülésen Olosz Gergely háromszéki parlamenti képviselő – aki a múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy megpályázza az elnöki mandátumot – közölte: a szavazás eredménye ellenére megpróbálja összegyűjteni legalább ezer RMDSZ-tag támogató aláírását. Az alapszabály értelmében a szövetség elnöki tisztségére pályázó jelölteknek legalább egy hónappal az elnökválasztás előtt (vagyis január 26-ig) be kell nyújtaniuk jelöltségüket és a támogató aláírásokat. A támogatók listáján szerepelnie kell egy területi szervezetnek vagy legalább ezer RMDSZ-tag egyéni aláírásának.
Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, a sajtó szerint korántsem volt teljes az egyetértés. Már csak azért sem, mert Olosz Gergely háromszéki vállalkozó, így az ülés résztvevőinek egy része nem értette, miért nem helyi embert támogat a területi szervezet. A romániai magyar lapok tudni vélik, hogy Tamás Sándor, Kovászna megye RMDSZ-es tanácselnöke maga sem támogatta Oloszt.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke viszont felhívta a figyelmet arra: az RMDSZ szövetségi elnökének személye nem helyi, hanem országos, sőt Kárpát-medencei ügy. Mint mondta, nehéz helyzetben vannak, mert Olosz Gergely egyéni döntést hozott, nem konzultált a szervezettel indulásáról. Antal Árpád érzelmi zsarolásnak nevezte, hogy pusztán amiatt kellene megszavazniuk Olosz Gergely jelölését, mert háromszéki.
Olosz Gergely azonban azt állítja: a csúcsvezetés nem válogat az eszközökben, fenyegetéssel és megfélemlítéssel próbálják akadályozni indulását. Eckstein-Kovács Péter (Traian Basescu államfő kisebbségügyi tanácsadója) maga is bírálta a jelölési folyamat eddigi menetét. Nehezményezte, hogy „az RMDSZ apparátusa” Kelemennek dolgozik.
A Szabadság hétfői kommentárjában emlékeztet: Kelemen Hunor nagy esélyes volt már december elején is, amikor Markó Béla, a szövetség búcsúzni készülő elnöke nem rejtette véka alá, hogy Kelemen Hunor a kiszemelt utód. Ez ugyanis garanciát jelent Markónak arra, hogy az elmúlt tizennyolc évben fáradságos munka árán a "markói" politikai hitvallással kikövezett úton halad tovább az RMDSZ - állapítja meg a kommentátor.
Eckstein-Kovács Péternek ugyanakkor igaza van, amikor arra panaszkodik, hogy a jelölteknek nem biztosít a szervezet egyenlő feltételeket - folytatja fejtegetését a cikk írója. Szerinte az államfő tanácsadója, elsősorban azért esélytelen jelölt, mert nem tagja az RMDSZ-ben jól kitapintható hatalmi, üzleti és főleg regionális érdekek mentén szerveződő csoportosulások egyikének sem.
Olosz Gergely jelölése bizonyára színesebbé, a széles közvélemény számára valamelyest érdekfeszítőbbé teszi a nagyváradi tisztújító kongresszust, de az ő esélyei sem haladják meg túlságosan Eckstein-Kovács támogatottsági szintjét - írja a Szabadság kommentátora, aki szerint Oloszt sokkal inkább egyéni ambíciói ösztökélték a versenybe szállásra, és nem áll mögötte az RMDSZ egyetlen, jelentős befolyással rendelkező lobbicsoportja sem.
A Háromszék is úgy látja: nincs esélyegyenlőség ebben a versenyben. "Egymásnak feszülnek immár azok is, akik még hűek maradtak az RMDSZ-hez, szekértáborok körvonalazódnak egyre élesebben. S mindemellett előtűnnek azok a demokratikusnak cseppet sem nevezhető gyakorlatok, amelyeket eddig elsősorban a külső ellenfelekkel szemben használtak a szövetség vezetői" - írja a székelyföldi napilap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?