Riasztó bejelentést tett Észak-Korea

Tokió |

<p>Észak-Korea bejelentette, hogy ismét belekezdett plutónium termelésébe, és nem hagy fel sem atomkísérleteivel, sem pedig az azokhoz szükséges dúsított urán előállításával, amíg úgy észleli, hogy az Egyesült Államok fenyegetést jelent számára - adta hírül szerdán a japán Kyodo hírügynökség, miután interjút készíthetett észak-koreai illetékesekkel.</p>

 A japán hírügynökségnek Észak-Korea Atomenergetikai Intézetének képviselői nyilatkoztak. Mint mondták, országuk a plutóniumot grafitrudas atomreaktorok kimerült fűtőelemeinek újrafeldolgozásával állítja elő. Hozzátették, hogy Észak-Korea a dúsított urán termelésével "terveinek megfelelően" halad.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök hétfői televíziós beszédében felszólította Észak-Koreát arra, hogy haladéktalanul mondjon le vitatott atomprogramjáról. Amennyiben Phenjan meghozza a helyes döntést, Szöul gazdaságilag is segíteni fogja északi szomszédját - tette hozzá az államfő, megerősítve korábbi ígéretét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?