Rezešová lehet, hogy házi őrizetbe vonul

Budapest |

<p>Ma sem tett vallomást a bíróságon a négy emberéletet követelő baleset okozásával vádolt Eva Varholíková Rezešová.&nbsp;</p>

A tárgyaláson két közlekedési szakértőt hallgattak ki, mindketten eléggé eltérő módon állapították meg Rezešová autójának, a BMW X5-ösnek a sebességét közvetlenül az ütközés előtt. Mindezt annak ellenére, hogy éppen az autó sebessége lehet perdöntő. Fülöp Ágnes bírónő az újabb fordulóban a műszaki szakértőket meghallgatva arra próbált választ találni, hogy az ütközés pillanatában mekkora sebességgel haladt Rezešová. Ennek megállapítása nem könnyű. Az egyik szakértő, Magyar Pál 170–180, Kőfalvi Gyula viszont 160 kilométeres sebességet jelölt meg. A BMW speciális szakmai vizsgálatát végző Sipos Péter igazságügyi szakértő a fedélzeti számítógépből azt az adatot nyerte ki, hogy az autó légzsákjának kinyílása pillanatában 155 km/óra volt a sebesség. A szakértők végül 165 km/óra lehetséges sebességben egyeztek meg. Gondot okozott annak megállapítása is, hogy a Fiat Punto sofőrje milyen váratlanul kezdte előzni azt a kamiont, amelyhez végül a folyamatosan a belső sávban haladó Rezešová autója nekicsapta. Ez azért lehet perdöntő, mert a gázoló a baleset utáni egyetlen írásos vallomásában azt állította: a kisautó hirtelen jött ki elé, nem tudta az ütközést megakadályozni. A szonda és a vérvizsgálat is alkohol fogyasztását mutatta ki nála. A bíróság egyébként elrendelte annak a XIII. kerületi budapesti lakásnak a biztonsági vizsgálatát, amelyben Eva Rezešová – ügyvédje kezdeményezésére – a továbbiakban házi őrizetben várná meg az ítélethozatalt. Erről döntés még nem született, a következő tárgyalási nap szeptember 5-én lesz. (dem, nol.hu) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?