Rezešová bosszúból üldözte áldozatait?

Pozsony |

<p>
<p>Bosszúból üldözhette áldozatait Eva Varholíková Rezešová szlovák milliárdosnő, aki egy hónapja ittasan belerohant az előtte közlekedő Fiat Puntóba az M3-as autópályán, négy ember halálát okozva - a baleset után keresett, és hétfőn a rendőrségen vallomást tett kamionos beszámolója alapján, írta a Blikk.</p>
</p>

A lap csütörtöki számában egy neve elhallgatását kérő informátorra hivatkozva számolt be a szemtanú hétfőn tett vallomásáról, amely szerint már több kilométerrel a baleset előtt várható volt, hogy megtörténik a baj.

A kamionos - a Blikk beszámolója szerint - elmondta, hogy már vagy tíz kilométerrel korábban, egy benzinkútnál összezördültek a felek: a BMW nem tudta első lendületből megelőzni a Fiatot. Villogott rá, hogy hagyja el a belső sávot azonnal, hogy a hatalmas sebességéből ne kelljen visszavennie. Amikor aztán sávot váltott a Fiat, a másik autó elkezdte üldözni, tolta le az útról. A Fiat kétségbeesetten menekült, lehúzódott egészen a leállósávba, de hiába, a BMW csak ment utána, és folyamatosan nyomás alatt tartotta, mígnem megtörtént a baj.

A Blikk úgy tudja, a rendőrség most további kamionosokat keres, hogy azok is megerősítsék ezt a vallomást.

A fentiek alapján a nyomozóhatóság fontolóra veszi, hogy így az eredetieknél sokkal súlyosabb váddal, szándékos emberöléssel gyanúsítja meg az előzetesben lévő Rezešovát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?