Reuven Rivlint választották meg Izrael új államfőjének

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli parlament a kormányzó Likud párt jelöltjét, Reuven Rivlint választotta meg kedden az ország új államfőjének. A 74 éves jobboldali politikus a zsidó állam 10. elnöke lesz, és a július végén távozó 90 éves Simon Pereszt követi a poszton.</p>

A 120 tagú kneszetben, az elnökválasztás második fordulóján 63 képviselő szavazott Rivlinre. Riválisa, a politikai palettán középen elhelyezkedő Hatnua Párt színeiben induló Méir Sitrít 53 voksot kapott. Összesen 116 érvényes szavazat volt, a voksolás végén a két vetélytárs szívélyesen megölelte egymást.    A győzelemhez egyszerű többség, vagyis legalább 61 honatya támogatására volt szükség, amelyet a szintén kedden tartott első fordulóban a megméretésen indult öt jelölt egyike sem tudott megszerezni. A további három jelölt, a 61 éves Dália Icik volt házelnök, a 80 éves Dália Dorner volt bírónő, valamint a 73 éves - 2011-ben kémiai Nobel-díjjal kitüntetett - Dan Sehtman 28, 13, illetve egy szavazatot kapott, így nem jutott tovább a második körbe.    Rivlin ellenzi a palesztin államiságot, ami miatt nemcsak a nemzetközi közösséggel, hanem még Benjámin Netanjahu kormányfővel is szemben áll. Az újonnan megválasztott államfő a külön izraeli és palesztin entitás helyett egy nagy államot képzel el, ahol a palesztinokat az izraeliekkel azonos állampolgári jogok illetik meg.    Miri Regev Likud-párti képviselő párttársa győzelmét követően kijelentette: Izraelnek mostantól egy "igazi nemzeti öntudatú elnöke" lesz. Dan Shapiro, az Egyesült Államok izraeli nagykövete a Twitter közösségi oldalon gratulált Rivlinnek, valamint "bátorságot és erőt" kívánt az új hivatalához.    "Mi egy olyan elnököt kaptunk, aki hisz az Izrael népét a saját földjén megillető jogban, és nem szégyelli ezt nyíltan kimondani" - hangsúlyozta Naftali Bennet gazdasági és kereskedelmi miniszter, a telepespárti és vallásos nacionalista Bájt Hajehudi (Zsidó Haza) párt tagja.    Simon Pereszt 2007-ben választották meg államfőnek, az akkori szavazáson éppen Rivlin maradt alul vele szemben. A közel-keleti békefolyamat előmozdításáért Nobel-békedíjjal jutalmazott Peresz munkásságával hozzájárult az elnöki poszt méltóságának helyreállításához. Elődjét, Móse Kacavot 2010-ben hét év börtönre ítélték nemi erőszak miatt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?