Rendőrségi helikopter zuhant egy pubra Glasgowban

Glasgow |

<p>A skóciai mentőszolgálat szerint több ember bent rekedt abban a pubban, amelynek a tetejére rázuhant egy rendőrségi helikopter Glasgow-ban péntek éjjel.</p>

A tűzoltóság egyik illetékese azt mondta a sajtónak, hogy a mentők kapcsolatban állnak az épület belsejében tartózkodókkal, ők maguk pedig azon dolgoznak, hogy biztosítsák az épületet, megteremtve a kijutás lehetőségét.    A helyi rendőrség szóvivője szombat hajnalban annyit közölt, hogy a szerencsétlenség áldozatokat követelt. Azt azonban nem tisztázta, hogy halálos áldozatokról vagy sérültekről van szó. "Túl korai még, hogy részleteket közöljünk" - fogalmazott a szóvivő.     Alex Salmond skót kormányfő szombat hajnali Twitter-üzenetében közölte: tekintettel a baleset súlyosságára, "mindenkinek fel kell készülnie" arra a lehetőségre, hogy a szerencsétlenségnek halálos áldozatai vannak.    A Sky News televízió azt jelentette, hogy kilenc embert állítólag kórházba szállítottak, hivatalosan azonban ezt az értesülést nem erősítették meg.     A helikopter a pub lapos tetejébe csapódott, átütötte a tetőszerkezetet, de nem robbant fel, és tűz sem keletkezett.     A helikopteren két rendőrtiszt és a pilóta tartózkodott, az ő sorsuk szombat hajnalban még nem volt ismeretes.     Szemtanúk a BBC-nek arról számoltak be, hogy a gép "kőként zuhant" az épületre, miután hajtóműve jól hallhatóan "ki-kihagyott". A The Sun című bulvárlap skóciai kiadásának egyik szerkesztője, aki éppen távozni készült a pubból, elmondta: a helikopter viszonylag nagy magasságban lebegett, amikor úgy tűnt, hogy rotorjai leálltak.    A Clyde folyó partján lévő, The Clutha nevű pub közelében egy helikopter-leszállóhely működik, de nem ismeretes, hogy a szerencsétlenül járt gép oda tartott-e.     A tűzoltóság szóvivője szerint 15 tűzoltóautó érkezett a pubhoz, amelyben a szerencsétlenség pillanatában - szemtanúk beszámolói szerint - mintegy 120-an tartózkodtak. FRISSÍTVE 10:08Három halálos áldozata van a Glasgow belvárosában történt helikopterbalesetnek - közölte szombat reggel a skót rendőrség. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?