Rendkívüli kongresszust hívott össze az MSZP

Budapest |

<p>Az MSZP országos elnöksége úgy döntött, hogy október 11-re összehívja a párt rendkívüli kongresszusát - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden este az MTI-nek.</p>

Az elnökség egyhangúlag hozta meg döntését - közölte a szóvivő a testület ülése után. Nyakó az MTI kérdésére elmondta, hogy a rendkívüli kongresszustól felhatalmazást várnak az egypárti szocialista kormányzás folytatásához, és megvitatják a Megegyezés című programot, amely Magyarország megújításának irányairól szól. Lendvai Ildikó az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra a kérdésre, mi lesz a kongresszus témája, azt mondta, hogy a küldöttek előtt most először kell számot vetni arról, hogy koalíción kívül kormányoz az MSZP.

A frakcióvezető szerint nincs szükség a miniszterelnök személyének megerősítésére, annak ellenére, hogy pár hete azt lehetett hinni, van ilyen kérdés. Azóta azonban az SZDSZ-szel tartalmi kérdésekről egyeztetnek, és világossá vált, hogy nincs szó új koalícióról - fűzte hozzá.

Lendvai Ildikó azt mondta, a kongresszus ahhoz adhat mandátumot, hogy az MSZP mit képviseljen az adó és a költségvetés ügyében. A rendkívüli kongresszust a miniszterelnök javasolta szeptember 8-án, azzal, hogy a testület három lehetséges alternatíva közül válasszon.

Az első szerint az MSZP - egyetértve a Fidesszel - támogatja a parlament feloszlatását, és az előrehozott választások kiírását. A másik: a szocialisták elfogadják Fodor Gábornak, az SZDSZ elnökének ultimátumát, és a jelenlegi helyére új kormányt állítanak. A harmadik alternatíva, hogy az MSZP a jelenlegi kabinetet támogatva megkísérel társadalmi és parlamenti többséget szerezni A megegyezés programjához, és végrehajtja azt. Az MSZP elnöksége utóbb úgy döntött, hogy a liberálisokkal való tárgyalásokat követően, annak eredményeiről rendkívüli kongresszus foglaljon állást. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?