Rekordszámú potenciális terroristát vettek őrizetbe Nagy-Britanniában

angol rendőr
London |

Éves rekordra emelkedett Nagy-Britanniában a terrorizmushoz köthető bűncselekmények gyanújával őrizetbe vettek száma.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett 22 oldalas statisztikai összesítése szerint a szeptember végével zárult tizenkét hónapban pontosan 400 embert vettek őrizetbe ilyen indokkal, 54 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Ez a legmagasabb éves őrizetbe vételi szám terrorizmushoz kötődő ügyekben azóta, hogy a belügyi tárca a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat után elkezdte ennek a statisztikának a rendszeres összeállítását. 


A tavaly szeptemberrel véget ért egy évben a brit hatóságok 259 terrorgyanúsítottat vettek őrizetbe. A belügyminisztérium csütörtöki összesítése szerint az idei szeptember végéig eltelt egy évben őrizetbe vett 400 ember közül 115 (29 százalék) ellen emeltek vádat, közülük 97 ellen terrorizmushoz közvetlenül kötődő bűncselekmények miatt. Az őrizetbe vettek közül 213-at (53 százalék) vádemelés nélkül elengedtek.


A terrorgyanúval őrizetbe vett 400 ember között 58 nő volt (15 százalék), ami szintén rekord.
A brit belügyminisztérium adatai szerint a terrorizmushoz köthető őrizetbe vételek száma a legnagyobb mértékben, 77 százalékkal a "fehér etnikai kinézetű" népességcsoportban nőtt, 81-ről 143-ra, a teljes szám 36 százalékára.
A legtöbb, 174 őrizetbe vétel - a teljes szám 44 százaléka - ugyanakkor az ázsiai hátterű etnikai csoportban volt, viszont az e közösségből őrizetbe vettek száma 1 százalékkal csökkent - áll a brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatásában.
A már elkövetett terrorcselekményekhez kötődő legtöbb őrizetbe vétel a május 22-én Manchesterben elkövetett öngyilkos merénylet után történt. A manchesteri támadás elkövetője egy popkoncert helyszínén robbantotta fel pokolgépét, 22 embert, köztük hét gyermeket megölve.
A terrorellenes hatóságok e merénylet után 23 ember vettek őrizetbe.


Március óta öt terrorcselekményt hajtottak végre Nagy-Britanniában; e támadásoknak összesen 36 halálos áldozatuk volt. 
Az öt támadásból négyet követtek el szélsőséges iszlamista merénylők, egyet pedig egy angol férfi, aki valószínűleg bosszúból egy londoni mecset közösségének tagjai közé hajtott furgonjával. Ebben a támadásban egy ember halt meg.
Andrew Parker, a brit belső elhárítás (MI5) vezetője ugyanakkor a héten arról tájékoztatta a brit kormányt, hogy a biztonsági szolgálatoknak kilenc további nagy-britanniai terrortámadási terv végrehajtását sikerült megakadályozniuk az idén.
Amber Rudd belügyminiszter az MI5 beszámolójához fűzött alsóházi tájékoztatóján elmondta: az elhárító szolgálatok jelenleg "ötszáznál jóval több" aktív terrorellenes nyomozást folytatnak, egyharmadával többet, mint az év elején, és e vizsgálatok keretében háromezer olyan embert figyelnek, akik valamilyen okból a terrorellenes hatóságok "érdeklődésére" tarthatnak számot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?