<p>Ismeretlen tettesek rálőttek a rendőrökre kedd délután Brüsszelben, miközben a rendfenntartók házkutatást tartottak egy lakásban a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokkal összefüggésben - jelentette a helyi média.</p>
Rálőttek a rendőrökre egy házkutatás során Brüsszelben
Brüsszel |
A Le Soir című belga lap legfrissebb értesülései szerint Kalasnyikov típusú gépkarabéllyal támadtak a helyszínen lévő rendőrökre, akik közül hárman könnyebben megsebesültek. A támadásról szóló híreket Eric Van der Sypt, a szövetségi ügyészség szóvivője is megerősítette. A tettesek a háztetőkön keresztül elmenekültek. A belga főváros Forest nevű déli negyedének nagy részét teljesen lezárták a hatóságok, több iskolában meg kellett szakítani a tanítást, a lakosokat pedig arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat. A környék felett rendőrségi helikopterek köröznek. Marc-Jean Ghyssels polgármester szerint egyelőre nem tudni, hány elkövető van szökésben. Az iTélé hírtelevízió arról számolt be, hogy a házkutatást a francia rendőrséggel együttműködve hajtották végre a helyi szervek. Ezt később a belga kormányfő szóvivője és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter is megerősítette. A párizsi merényletek elkövetői közül többen is Brüsszelben éltek korábban. Egyes hírek szerint Salah Abdeslam, a november 13-i terrorcselekmények feltételezett főszervezője állítólag a támadásokat követően is húsz napon át bujkált a városban. A szökésben lévő Abdeslamot annak ellenére sem sikerült eddig kézre keríteni, hogy a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, mi több, azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényletsorozatnak százharminc halálos áldozata volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.