Rakétákat lőttek ki egy izraeli nukleáris létesítményre

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli hadsereg szerint gázai fegyveresek rakétákat lőttek ki a dimonai nukleáris kísérleti központra szerdán.</p>

A hadsereg Twitter-közleménye szerint a palesztin fegyveresek három rakétát lőttek ki a létesítményre. Egyet az izraeli elhárító rendszer elfogott, kettő pedig lakatlan térségben csapódott be. A hadsereg szóvivője szerint a támadásban sem sérülés, sem anyagi kár nem történt. Az izraeli védelmi erők a Twitteren arról is beszámoltak, hogy a nap folyamán 72 rakétatámadás érte az ország területét.

A Hamász katonai szárnya, az Ezzedín el-Kasszám Birigádok megerősítette, hogy három M75-ös típusú - nagyjából 80 kilométeres hatótávolságú - rakétát lőtt ki Dimonára.  A Dimona település mellett, a Negev-sivatagban található nukleáris létesítmény ad otthon a két izraeli atomreaktor egyikének. A zsidó állam vezetése arról soha nem adott tájékoztatást, a létesítményben pontosan milyen tevékenység folyik, ezért sokan azt valószínűsítik, hogy ott atomfegyvereket fejlesztenek és gyártanak.

Izraelnek egyes találgatások szerint mintegy 200 nukleáris robbanótöltettel rendelkezik. Ezen találgatásokat a kormány soha nem erősítette meg vagy tagadta. Izraeli politikusok és tudósok korábban többször javasolták a fél évszázados dimonai létesítmény bezárását arra hivatkozva, hogy annak fenntartása balesetveszélyes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?